Elindult a Tisza Párt konzultációja, Orbán örökbe fogad egy zebrát – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Nemzet Hangja néven elindította népszavazási kezdeményezését Magyar Péter. Az indulást a Tisza Párt elnöke egy sajtótájékoztatón jelentette be. Ez nem egy hagyományos népszavazás, inkább egy nagy közvélemény-kutatás. Egy online térképet is bemutatott, amin követni lehet, hogy mikor és melyik településen lehet személyesen szavazni. Magyar hozzátette: 12+1 kérdés van, de ő egyikről sem mondja el a véleményét, ugyanis ő „felnőttként kezeli a magyarokat, nem úgy, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultációkkal”. (HVG)

Farkas Dezső. Forrás: Facebook
Farkas Dezső. Forrás: Facebook

Felmondott a Tisza Pártban Farkas Dezső, aki a Tisza-szigetek koordinációjáért felelt. Farkas azt írta, hogy a belső viszonyok miatt mond fel. Magyar Péter, a párt elnöke gyorsan reagált és azt írta: a politikus nem a pártban uralkodó belső viszonyok miatt távozik a Tiszától, hanem mert „több érzékeny és a politikai közösségük számára érzékeny és káros információt elhallgatott előlük”. A Tisza-szigetek a Tisza Párt önszerveződő, civil egyesületei, akik helyben szerveznek különböző akciókat. (Facebook)

Orbán Viktor örökbe fogad egy zebrát. Legalábbis erről posztolt ma Facebookon. „Indul a zebra-hadművelet!” – írta és egy levél van a képen, amire azt írták: Tisztelt Állatkert! Szeretnék örökbe fogadni egy zebrát. Úgy tudom, Önöknél ez lehetséges. Kérem, segítsenek. Lehet, a miniszterelnök ezzel akar „viccelődni” azon a vádon, hogy lefotóztak Mészáros Lőrinc Hatvanpuszta melletti birtokán zebrákat, ezzel mutatva az Orbán család gazdagságát. Mészáros Lőrincet ugyanis Orbán Viktor strómanjának tartják. (Facebook)

Ma Orbán Viktortól lehetett kérdezni az azonnali kérdések órájában a parlamentben. Orbánt kérdezték többek között a tegnapi török-magyar meccsről és arról, hogy az Eurostat adatai szerint sok gyerek éhezik. Kapott kérdést arról is, hogy a Magyar Nemzeti Bankból annak előző elnöke, Matolcsy György vezetése alatt több százmilliárdot vett ki az elnök fia, Matolcsy Ádám. A kormányfő azonban egyik kérdésre sem adott érdemleges választ. (HVG)

Hadházy Ákos. Forrás: Facebook
Hadházy Ákos. Forrás: Facebook

Nem engedélyezte a rendőrség Hadházy Ákos független képviselő keddre bejelentett tüntetését. Hadházy a gyülekezési törvény szigorítása ellen szervezett demonstrációt az Erzsébet hídra, és amint Facebook-posztjában írta, meg is tartja. Hangsúlyozta, hogy nem magát a tüntetést nem engedélyezték, hanem a helyszínt. Így a Ferenciek terén lesz gyülekező. „Ha most kedden elegen leszünk, akkor a tömeg miatt a rendőrök kénytelenek lesznek lezárni a hídra vezető utat” – írta. (Facebook)

Kiderült, hogy a Lidlben lesz először kapható a nagy visszatérő Traubisoda. Március 27-től már minden bizonnyal ott lesz a polcokon. A Traubiról ide kattintva olvashattok bővebben. (Mindmegette)

2,1-es magnitúdójú, azaz enyhe földrengés volt vasárnap este Salgótarjánnál. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a lakosság az epicentrum közelében érezhette a rengést. Salgótarjánból és Lucfalvából is jelentettek észlelést, de kár nem keletkezett sehol. (MTI)

Forrás: Wikipédia
Forrás: Wikipédia

Vasárnap este 3-0-ra kikapott a magyar labdarúgó-válogatott Törökországtól, ezzel összesítésben 6-1-re veszítette el a Nemzetek Ligája osztályozóját. Ezzel kiesett az A divízióból, és egy csoporttal lejjebb került. A Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominik a meccs után inkább a tanulságokra koncentrált, és a „károgóknak” az üzente, hogy akik most nem szurkolnak nekik, akkor se tegyék, amikor nyernek. Szoboszlai hozzátette: nagyot csalódnak majd azok, akik azt hiszik, hogy nem jut majd ki a csapat a 2026-os vébére. (24.hu)

Nagy volt a zűrzavar a bulgáriai lottósorsoláson, miután kihúztak egy olyan nyerőszámot, ami nem szerepel az ikszelhető lehetőségek között. A lottón 35-ig lehet tippelni, így amikor kigurult a 41-es golyó, teljes káosz keletkezett a közvetítésben. A szervezők azzal magyarázták a bakit, hogy rossz golyókészlettel töltötték fel a gépet. A malőr viszont nem állt meg itt: egészen a belügyminisztériumig jutott az ügy, kirúgták az állami szerencsejáték-cég vezetőségét és a húzást felügyelő munkatársakat is. (Telex)

Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park
Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park

Imád a vadkamera előtt szerepelni egy börzsönyi vadmacska. Rengetegszer mászkál el előtte, a napokban pedig a párját mutatta meg, amit a Duna-Ipoly Nemzeti Park egy videóban meg is osztott, ide kattintva nézhetitek meg. Mint írták, a vadmacskának kiemelten fontosak a nagy kiterjedésű, összefüggő erdők. Nemcsak a táplálék, de a búvóhelyek miatt is. A faj fennmaradását a fakivágások mellett a kivadult házimacskák is veszélyeztetik. A házimacskák nemcsak azért veszélyesek, mert keverednek a vadmacskákkal, hanem mert versengésbe kezdenek a kajáért és búvóhelyekért, de betegségeket is átadhatnak. (Duna-Ipoly Nemzeti Park)

(Kiemelt kép: Magyar Péter. Forrás: Facebook)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Óriásplakátokon keresi új tulajdonosát egy 155 éves ír kocsma

Azért, hogy ne kelljen lecserélni a névtáblát a bejárat felett.

Garfield

Táplálkozási tanácsok.

Jó reggelt!

Te kis huncut!