Elkezdődött a ramadán, az iszlám nagyböjt

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Kezdetét vette az iszlám vallás egy hónapos böjti időszaka, a ramadán. A böjt kezdetét, ahogy az iszlám naptárat is, a Hold határozza meg. A kilencedik hónap első holdsarlója jelzi a ramadán kezdetét, egyben ez a vallás jelképe is.

A böjtölés azt jelenti, hogy napközben nem esznek. Napkelte előtt megreggeliznek, és napnyugta után vacsoráznak. Ilyenkor sokat imádkoznak viszont. Inni szabad, de természetesen alkoholt nem, az a muszlimoknak amúgy is tilos elvileg.

A ramadán sok társasági eseménnyel jár, a kései vacsora, az iftar gyakran vendégváró alkalom. Ez vegetáriánus falatokból és gyümölcsös desszertekből áll többnyire.

Ramadáni vacsora, vagyis iftar. Fotó: Wikimedia

A legtöbb vallásban van valamilyen böjti időszak. A kereszténységben a húsvét előtti nagyböjt jellemző, ami a hús mellőzését írja elő, de engedélyezi a halat (és a kapibarát is).

A napkeltéhez és napnyugtához kötött böjt az iszlám eredeti hazájában, a Közel-Keleten nem okozott gondot. Ma viszont kerülhetnek muszlim vallású emberek olyan helyzetbe, amikor a nap bizony szokatlanul mozog. Ilyenek a sarkvidékek, ahol akár húsz órán át is nappal lehet a nyári időszakban. Ezeken a helyeken általában Mekka városához igazítják az órát, és annak alapján böjtölnek.

Még bonyolultabb a helyzet az űrben. A Föld körül keringő űrállomáson tizenhatszor kel fel és nyugszik le a nap, szóval ez eléggé megnehezítené a szabály betartását. Ezért a muszlim űrhajósok ahhoz a helyi időhöz igazodnak, ahonnan az űrhajójuk indult.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

Az érzéketlen szülők!

Jó reggelt!

Egy levert szakáll története jut mára.

Ágynak dőlt a fél iskola Balatonkenesén, megalakult a Béketanács – híradó

Továbbá: hírek a tavalyi nyelvvizsgákról, nagyon cuki fókák.