Feloldották a simogatási tilalmat, külföldi újságok tiltakoznak az új magyar törvény ellen – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Elfogadták az uniós tagállamok az Oroszország elleni 17. szankciós (büntető) csomagot. A csomaggal az Európai Unió szigorúbban lép fel az úgynevezett orosz árnyékflotta ellen. A döntéssel közel 200 további orosz hajónak tiltják meg, hogy behajózzanak az uniós kikötőkbe. A hajók pedig nem vehetik igénybe az uniós cégek szolgáltatásait. A döntést Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője jelentette be. Azt mondta, hamarosan további szankciók is várhatóak: minél tovább háborúzik Oroszország, annál keményebb lesz az Unió válasza. (444)

Babát vár Szoboszlai Dominik felesége. Ezt közösen jelentették be az Instagramon. A focista Szoboszlai márciusban vette feleségül Buzsik Borkát, első közös gyerekük pedig néhány hónapon belül megszületik. Szoboszlai Dominikról holnap hosszabban is írunk.(Kispolgár)

Fotó: Szoboszlai Dominik/Instagram

Huszonkét ország nyolcvanöt főszerkesztője tiltakozik a magyar sajtót is fenyegető „átláthatósági” törvény ellen, amiről itt írtunk nektek bővebben. A keddi határidőig 85 főszerkesztő és kiadóvezető csatlakozott a közös állásfoglaláshoz. Az aláírók célja, hogy kifejezzék szolidaritásukat a magyarországi újságírókkal, és hogy felszólítsák a saját kormányaikat, illetve az uniós szervezeteket, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy megakadályozzák a törvényt. (Telex)

Aranyos sportpillanatnak lehettek tanúi a teniszrajongók. A legutóbbi hamburgi tornán a 17 éves német Justin Engel legyőzte egykori, toplistás versenytársát, a 35 éves Jan-Lennard Struffot. Ők egy városból származnak, sőt, mint kiderült, Struff Engel bébiszittere volt, amikor ő még csak kisgyerek volt. Bár Justin a nürnbergi napokra nem emlékszik, Struffot jó barátjának tartja. (444)

Justin Engel. Fotó: TennisBase Oberhaching / DTB Bundesstützpunkt

Magyar Péter és a pártja ismét megpróbálja átadni a gyerekotthonoknak gyűjtött ajándékokat (mivel közeleg a gyereknap). A Tisza Párt még tavaly télen kezdett gyűjtésbe, de Magyar szerint folyamatosan akadályozták őket abban, hogy a csomagokat átadják a gyerekeknek. Most azt mondta: sikerült újra felvenniük a kapcsolatot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal, akik belementek, hogy elfogadják az adományokat. Magyar Péter ezt aközben mondta el, hogy épp Nagyvárad felé sétált. (Kispolgár)

Hupikék Törpikék gyűltek össze Franciaországban, hogy világrekordot döntsenek. A francia Landerneau városka már kétszer is megpróbálta a rendezvényt, aminek a célja, hogy minél több törpikének öltözött ember jelenjen meg rajta. Ezúttal sikeres volt a rekordkísérlet: 3076 mesefigura gyűlt össze. A rekordnak persze reklámértéke is volt, július közepén ugyanis bemutatják a Hupikék törpikék-filmet. Pedig a törpik már nem fiatalok – őket még 1958-ban alkotta meg egy belga képregényrajzoló, Pierre Culliford. A történetükből rajzolt mese egykor rengeteget futott a magyar tévécsatornákon is. (UPI)

Újra megnyílt az állatsimogató a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Márciusban több állatkertben is korlátozásokat vezettek be a száj- és körömfájásjárvány miatt. A fővárosban az állatsimogató mellett lezárták az úgynevezett Ausztrál-ösvényt is, ahol a közönség a kengurukkal tartózkodhat egy térben. Mivel vigyázni kellett az állatokra, azóta csak kívülről lehetett megnézni őket. Most nagyon boldog lehet az, aki már alig várta, hogy kengurukat figyeljen és törpekecskéket, illetve minijuhokat simogasson: a tilalmat feloldották.

Fotó: Budapest Zoo

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Miért mondja?

Jó reggelt!

Szülinapot ünnepel az egyik legjobb kortárs brit színész.

Börtönkosztot kapnak a balmazújvárosi diákok, jön a magyar-portugál meccs – híradó

Mára is jutott egy kis Hatvanpuszta, Magyar Péter ellenakciózik.