Nem véletlen, ha a szüleid arra panaszkodnak, hogy minden nagyon drága. A legfrissebb statisztikák szerint idén januárban átlagosan 5,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban. De tavaly decemberhez képest is volt egy 1,5 százalékos növekedés, azaz gyorsul az infláció tempója. A legdurvábban a liszt, a tej és a tojás ára emelkedett, előbbié majdnem másfélszeresére (+43 százalék), a másik kettőé kb. negyedével. Drágultak a szolgáltatások is, a telefon-internet 15 százalékkal, a lakbér majdnem 12 százalékkal kerül többe az előző év januárjához képest. (Központi Statisztikai Hivatal/hvg.hu)
A fenti adatokra Nagy Márton gazdasági miniszter is reagált. Szerinte „elfogadhatatlan” a magas élelmiszer-infláció, és újabb árstopok következhetnek. A kormány legutóbb 2022 februárjában rendelt el ilyet, akkortól 2023 nyaráig hat termék árát (cukor, liszt, olaj, sertéscomb, csirkemell, tej) szabályozták, így senki nem árulhatta azokat drágábban, mint amennyit a kormány előírt. Az árstopról szerdán bővebben is írunk nektek, egyelőre legyen elég annyi, hogy bár elsőre jó ötletnek tűnhet, olykor bizony többet árt, mint használ. (24.hu)

Ismét interjút adott Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Partizánnak, miután egy éve ilyenkor épp az ő stúdiójukban szállt ki látványosan a kormányközeli körből. Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje akkor még azt mondta: nem fog politikai pályára lépni. Most azt nyilatkozta, nem gondolta, hogy ilyen következménye lesz az első interjúnak, de azóta „bizakodóbb és reménytelibb országban élünk”. Magyar arról is beszélt, hogy ha nyer a Tisza, felszámolják a törvényesített korrupciót, de egyelőre nem biztos, hogy ő lesz a miniszterelnök-jelölt, ezt majd a párt közössége dönti el. Szombaton a Tisza bejelenti, milyen szakértőkkel dolgozik együtt a kormányváltás érdekében. (444)
Bocsánatot kért a rendőrség, amiért hibázott egy gyilkossági ügyben. Január végén meghalt egy kétgyerekes japán anya a budapesti lakásában. A hatóságok először arra jutottak, hogy a nő dohányzott, és véletlenül felgyújthatta a lakást. A nő barátai viszont állították: az anya nem dohányzott, viszont többször is a rendőrség segítségét kérte az erőszakos, ír származású férje miatt. Bár fel is jelentette őt, a hatóságok nem léptek közbe. A rendőrség később megvizsgálta a kamerafelvételeket és elkapta a férfit, akit most emberöléssel gyanúsít. Az ügy miatt belső vizsgálat zajlott, ennek eredményeként öt rendőr ellen indult fegyelmi eljárás, egy osztályvezetőt leváltottak. Bejelentették azt is, hogy mostantól több rendőrnek kell részt vennie olyan érzékenyítő foglalkozáson, ahol a családon belüli erőszakról tanítják őket. Az ilyen ügyben tett feljelentéseket a rendőrség egy évre visszamenőleg felülvizsgálja. (MTI)
Az idei tél leghidegebb reggelére ébredtünk: a Nógrád vármegyei Zabaron mínusz 12,3 Celsius-fok volt hajnalban. De Szabolcs és Borsod vármegye két településén is mínusz 11 fokot mértek. (Hungaromet)

Harmadszor is Magyarország lett az Európai Unió legkorruptabb országa. (A korrupció azt jelenti, hogy egy politikus vagy hivatalnok nem arra használja a hatalmát, hogy az országnak jobb legyen, hanem hogy minél több pénzt zsebeljen be.) A listát a Transparency International nevű társadalmi szervezet készíti el évről évre, és az alapján állítja sorba az országokat, hogy a bennük élők mennyire gondolják korruptnak az otthonukat. Zsinórban a harmadik éve állunk a lista élén, a tavalyi eredményhez képest még rontottunk is egy pontot. Az eddigi legjobb helyezést 2007-ben értük el, akkor az EU mai tagállamai közül a 10. legkorruptabb ország voltunk. A közös pénzek elköltésében legtisztább országnak ezúttal Dánia bizonyult. (Telex)
Hosszú hallgatás után interjút adott az úszóbajnok Milák Kristóf. Milákról már írtunk nektek korábban, amikor a viharosnak tűnő olimpiai felkészülése ellenére aranyérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban. A teljesítménye után nyilatkozatháború alakult ki arról, ki, hogyan és mikor készítette fel a sportolót az olimpiára. Erről Milák azt mondta, nagyrészt egyedül készült fel. Nem ígérte meg, hogy ott lesz, de szeretne részt venni a 2028-as, Los Angeles-i olimpián. A sportoló az interjúban elnézést kért mindenkitől, akit az elmúlt időszakban megbántott, sokan nem értették ugyanis, miért nem akar a hivatalos úszószövetséggel, a profi edzőkkel együttműködni. Hozzátette: igyekszik változtatni a kommunikációján, és sajnálja, hogy hibázott. (MTI/MOL)

Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba – emlékeztetett kedden az Oktatási Hivatal. A jelentkezést a felvi.hu oldalon lehet elvégezni, a honlapon kint van minden ehhez szükséges információ. Egy másik fontos határidő is közeleg: február 20-ig továbbítják az általános iskolák a középiskolákba jelentkezők dokumentumait. Ez egyben a hivatalos jelentkezés határideje is. (Oktatási Hivatal)
Az egyetemen zajló tiltakozások után lemondott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektora, Koós Pál. Az egyetem vezetője ellen azért tiltakoztak, mert más embereket nevezett ki fontos pozíciókra, mint akiket az intézmény vezető testületei támogattak. A hallgatók szerint a rektor döntései mögött egy kormányközeli ember, Böszörményi-Nagy Gergely állt, aki direkt módon szól bele az egyetem életébe. A szenátus kedden szavazott a rektorról, huszonheten szavaztak arra, hogy lemondjon, és csak hárman arra, hogy maradjon. (hvg.hu)
És jöjjön a napi cukiság, amivel igyekszünk ellensúlyozni a fenti, meglehetősen zűrös híreket. Egy ritka és veszélyeztetett kistapír született február elején egy Washington állambeli állatkertben. A tapírt fehér foltok és csíkok borítják, a gondozók szerint az állat egy apró, sétáló görögdinnyéhez hasonlít. Az újszülött súlya körülbelül 20 kiló, ellentétben az anyjával, aki majdnem 900 kiló, és az apjával, aki közel 800 kiló. Íme:

