Egy új közvélemény-kutatás szerint ugyanannyian tartják alkalmasnak az ország vezetésére Orbán Viktor miniszterelnököt és Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét. Az elmúlt hónapokban már többen gondolták alkalmasnak Magyar Pétert, novemberre viszont eltűnt ez az előnye – emlékeztetett a Medián. Ami azonban a választást illeti, a múlt heti Medián-mérés szerint a Tisza Párt a szavazatok 50 százalékát kapná, a Fidesz pedig 40-et, ha most lennének a választások. (HVG)
Hatujjú Zelenszkij került a kormány háborúval riogató óriásplakátjaira. A plakátok azzal ijesztgetnek, hogy az EU, Ukrajna és a magyar ellenzék vezetői sorkatonaságot és több fegyvert akarnak. De a kormánynak dolgozó tervezőknek nem tűnt fel, hogy a mesterséges intelligenciával készített Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek hat ujja van. Többféle plakát is készült, de az elnök – hat ujjal – azon látható, amelyen éppen átkarolja Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. (HVG)

Újabb gyerekotthonban tártak fel súlyos bántalmazásokat. Ezúttal a fővárosi Hűvösvölgyi Gyermekotthon négy fiatalkorú lakója állítja, hogy az otthonban dolgozók többször is szavakkal és tettekkel bántalmazták őket. Az intézménnyel szemben már több eljárás is indult, de eddig eltérő eredmények születtek. (Direkt36/Telex)
A miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető budapesti hotelekből lopott vécépapírt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyik képviselője. Sándor Balázs mindezt azért tette, hogy a Péterfy Sándor utcai kórházba vigye át őket. Sándor az akcióról videót is készített, ami mellé azt írta: „A NER kirabolja az országot. A Kutyapárt visszalopja nektek!” A képviselő négy hotelből is lopott vécépapírokat, amelyeket aztán a kórház egyik mosdójában helyezett el. (Ahol nem volt vécépapír.) (Kispolgár)

Egy felmérés szerint az európaiak fele ellenségnek látja Donald Trump amerikai elnököt. Mármint Európa ellenségének. A nemrég közzétett francia kutatásban kilenc ország lakóit kérdezték meg mindenféle kérdésekről. Az amerikai elnök megítélése 2024 végéhez képest romlott Európában. A kutatásban résztvevők ugyanakkor fontosnak találják, hogy az EU továbbra is együttműködjön az Egyesült Államokkal. (Guardian)
Kutyát mentettek ki egy égő lakásból a tűzoltók és a mentők Budapesten. A mentőszolgálat tette közzé, hogy a napokban riasztást kaptak egy lángoló lakás miatt. Kiderült, hogy a lakó nincs otthon, de a kutyája igen. A szintén a helyszínen lévő tűzoltók kimentették a négylábút az égő házból, akit átvettek a rendőrök, majd azok a mentősökhöz rohantak. A kutya levegőért kapkodott, így azonnal oxigénmaszkot adtak rá, ami sokat javított az állapotán. Hamarosan barátkozni kezdett a mentősökkel és még a felvágottjukból is evett egy-két falatot. A kutyát rövid időn belül átvette a gazdája az életmentőktől, most már jól van.



