Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szép, kora tavaszi időt jósolnak mára, sok napsütéssel. Reggel még fagyhat itt-ott, de ez tényleg már csak a tél utolsó lehelete. Néhány nap, és eltűnnek a hajnali fagyok is. Persze, csak a mostani előrejelzés szerint, építettünk már hóembert húsvétkor is.

Már csak negyven nap van hátra húsvétig, ma megkezdődik a negyven napos nagyböjt. Fel lehet venni a böjtös sapit! Véget ér a farsang, a mulatozás, a fánkevés és a disznótoros időszaka. A katolikus egyház tanítása szerint most negyven nap tisztítókúra következik. Vannak, akik egyáltalán nem esznek húst ezalatt, mások pedig csak a szigorú böjti napokon kerülik a húst. Halat viszont szabad enni, az nem számít annak. Hiába no, kreatívan meg lehet oldani az ilyesmit.

Persze nyilván nem az volt a cél, hogy fogyókúrázzanak az emberek, a böjt és az önmegtartóztatás lélekben is felkészít az ünnepre. És az egyház szerint mivel lehet a leghatásosabban zárni a vidám farsangot és megkezdeni a böjtöt? Azzal, hogy emlékeztetjük a híveket, hogy bizony, mind meghalunk. Ma van hamvazószerda, amikor a katolikus mise végén hamuval keresztet rajzolnak a hívek homlokára, hogy emlékeztessék: porból jött, és porrá lesz.

Ma írunk nektek a nagyböjtről, de lesznek kutyák is. És olvashattok egy portrét a francia elnökről, Emmanuel Macronról. Már csak azért is, mert ma nála tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök. De nem marad el a képregény sem, és este jön a híradó is.

Boldog névnapot minden Adriánnak és Adorjánnak, a szülinaposok pedig egyenek sok tortát. De ne böjtit!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megvan, miért zsibbad az ujjunk, ha sokat mobilozunk

Egyre nagyobbak és nehezebbek a telefonok, és túl sokat is használjuk, ennek a kisujjunk a legnagyobb elszenvedője.

A hét műtárgya: egy lemezborító

Amihez Victor Vasarely képét használták fel.

Megint összement egy csomó termék

Támad a zsugorinfláció.