Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Boldog névnapot a Tamásoknak és Ubuloknak! Ubul mindjárt fel is tűnik, hiszen ő Garfield kutya barátja… már amennyire Garfieldnek egyáltalán vannak barátai. Végül is a kutya állítólag az ember legjobb barátja, nem a macskáé.

Ma van a Bell-nap is, ez a telefon születésnapja. 149 éve, 1876-ban ezen a napon ismerte el a szabadalmi hivatal Alexander Graham Bell találmányát. Bell sokoldalú kutató volt, foglalkozott repüléselmélettel és sok minden mással. De főleg a hallókészülékek érdekelték, hogy segítsen a halláskárosultaknak. A telefont mellékesen találta fel, nem is tartotta fontosnak először. De aztán leesett a tantusz, és megalapította az első telefontársaságot.

A tantusz azóta tud leesni, hogy vannak nyilvános telefonkészülékek… illetve leginkább voltak, de itt-ott még akad belőlük. A tantusz egy fém zseton volt, amit direkt telefonálásra lehetett használni, és a készülék akkor adott vonalat, amikor ez leesett benne. Ehhez néha ütni kellett a makrancos gépezetet. 1969 után a telefonok már nem tantusszal, hanem normál pénzekkel működtek. Aztán jött a mobil, és ma már szinte senki sem hív senkit telefonfülkéből. Ráadásul a mobilon újságot is lehet olvasni!

Nyilvános telefon 1968-ból. Ezt nem szívesen vinnéd be órára! Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

Ezenkívül játszani és nyerni. Ma újra kvíz lesz, mert megint eltelt egy hónap. Mozgalmas volt a február, de úgy tűik, unatkozni márciusban sem fogunk. Délelőtt még egy kínzó kérdésre is válaszolunk a zsebkendővel kapcsolatban, ami most a náthák idején aktuális. Amúgy szép idő lesz, itt a hétvége, élvezd a napot!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Poloskák és börtönrácsok: mit árulnak el a tegnapi beszédek?

Orbán és Magyar szövegéből kiderült, mi a tervük a választásig. Elemzés!

A hét műtárgya: Li, a szörnymester kedvese

Ő teremtette a világ egyik legismertebb szörnyét.

Jó reggelt!

Lustálkodós idő lesz, be lehet kapcsolni a panda üzemmódot!