Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Bízunk benne, hogy amikor ez a cikk megjelenik, a legtöbb olvasónk még javában horpaszt. Vasárnap van ugyanis, és akkor még Isten is megpihen. Ma a Gáborokat és a Karinákat köszöntjük. Előbbi héber eredetű, azt jelenti: Isten embere, Isten bajnoka. A Gáborok tehát tutira pihennek ma. A Karina olasz eredetű, jelentése becses, csinos.

Ami az időjárást illeti, lesújtó híreink vannak: visszajön a hideg. Több helyen is lehet eső, zápor, zivatar, néhol még az sincs kizárva, hogy apró jégdarabok hullanak majd az égből. Maximum 15 fok várható, de a záporok után több fokot hűl majd a levegő.

Ma írunk nektek arról, hogy szerintünk miért nincs igaza a Harry Potter-filmekben Bimba professzort játszó színésznek. Azt találta mondani ugyanis, hogy aki túl van a kiskamaszkoron, igazán kinőhetne már a varázslás iránti rajongásból. Foglalkozunk majd disznóvesékkel is, de szigorúan csak tudományos alapon.

És ha ezeken mind túl vagyunk, megfejtjük a római taccspartik, vagyis a hányással tarkított lakomák legendáját is. Jó, jó: így sűrítve úgy tűnhet, hogy nem lesz túl gusztusos a mai felhozatal. De azért külön-külön még a vasárnapi rántott hús mellé is elmennek. Nem hiszed? Tarts velünk és meglátod!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért kakálnak a madarak az autókra?

Miért állnak az autók a madárkaka alá?

Jó reggelt!

Peches ember örüljön, hogy él.

Tasli, lángos, háztartási keksz, dagi medvék – híradó

Egyre több pénz megy el kormánypropagandára, nincs ítélet a Kölcsey kirúgott tanárainak perében.