Magyar sikert ünneplünk, pulykaüldözés volt külföldön – híradó

Egy magyar kutatónak köszönhetően közelebb kerültünk ahhoz, hogy megértsük az emberi memória működését. Nagy Gergely, a BME kutatója több szerzőtársával együtt dolgozott, az eredményeiket pedig most közölte a neves Nature folyóirat. A tanulmány szerzői a memória kialakításért felelős agyi területen jelen levő meghatározó fehérjemolekulát (Sema5A) vizsgálták. Ennek a fehérjének a szerkezetéről és kölcsönhatásairól alapvető új ismereteket derítettek ki. Nagy Gergely elmondta: a tanulmányuk egy fontos mérföldkő a molekuláris agykutatás terén, és képes értelmezni egyes genetikai eredetű neurológiai (idegrendszeri) zavarok hátterét. „Reményeink szerint az új adatok kiindulópontot jelenthetnek az emberi memóriaképződés kutatásaihoz” – tette hozzá. (BME)

Nyilvánosságra került egy titokban készült hangfelvétel, amelyen az egri polgármester, Mirkóczki Ádám arról beszél, hogy nem akar lényeges adatokat kiadni (például egy közérdekű adatigénylés során) az önkormányzatról. A leirat szerint az egykori jobbikos politikus azt mondja: „Nagyjából semmit nem adnék ki, úgy vagyok vele, hogy pereljen mindenért, minden érdemi részt kiveszek belőle vagy kicsontozom úgy, hogy tessék itt van egy semmi, amivel nem tudsz mit kezdeni. (…) Ha konkrét szerződést kér ki, akkor meg pont kitörlök olyan részeket, ami őt érdekli.” Mirkóczki Ádám a 24.hu kérdésére elismerte ugyan, hogy ő hallható a felvételen, de azt mondta, ő csak egyetlen személyről beszélt, „aki olyan mennyiségű adatot kér ki rendszeresen az önkormányzattól, ami már a hivatal működését veszélyezteti.” A polgármester a hangfelvétel miatt feljelentést tesz. (24.hu)

Mirkóczki Ádám / Facebook

Senki se lepődjön meg, ha az önkormányzati választás után rengeteg polgármester és képviselő fogja otthagyni a Fideszt – mondta Magyar Péter, Varga Judit exférje egy podcastban. Magyar szerint a politikusok vagy függetlenként folytatják majd a munkájukat, vagy csatlakoznak az általa létrehozott közösséghez, ami szerinte a júniusi EP-választáson olyan eredményt fog elérni, ami a Holdról is fog látszani – utalt Orbán Viktor 2022-es győzelmi beszédjére, amelyben azt mondta: akkora győzelmet aratott a Fidesz, hogy az még a Holdról is látszik. Magyarnak ehhez először meg kellene neveznie, melyik pártba száll be, mielőtt elindul a kampány és kifut az időből. Magyar szombatra tüntetést is szervez a Parlament elé, amely miatt lezárások és forgalomkorlátozások egész sora lesz érvényben Budapesten. (Válasz Online, hvg.hu, Kispolgár)

Vadpulyka terrorizált egy észak-karolinai általános iskolát. A pulyka – akit a gyerekek csak Mr. Tomnak hívnak – az elmúlt napokban többször is beállt abba a kocsisorba, amelyben a szülők várakoznak a gyerekeikre a tanítás után az Alston Ridge Általános Iskola előtt. A madár többször is káoszt okozott a közlekedésben, és az iskolarendőr is megpróbálta elfogni, de az mindenkit megcsípett, aki csak közel merészkedett hozzá. A legutóbbi alkalommal olyan hosszú ideig állt miatta a sor, hogy az iskola igazgatója kirohant, majd egy nyitott esernyővel kezdte el üldözni őt. Amúgy nem szokatlan dolog a környéken tavasszal vadpulykát látni, mert ilyenkor keresik a szerelmet. Mr. Tom azonban rossz helyen kereste a lányokat, és erről szerencsére felvétel is született. (ABC11)

Ingyen kecskéket osztogat egy olasz sziget. A szicíliai Aeoli-szigetek legkisebb szigetén, az Alicudin azért van kecskegond, mert az állatok borzasztóan túlszaporodtak, a 100 fős lakosságra 600 kecske jut. Mivel ilyen sokan vannak, az állatok megindultak a lakóterületek felé, és elképesztő pusztítást végeztek a kertekben, a kőfalakban, és néha még a helyiek házaiban is. Riccardo Gullo polgármester közölte, hogy nem akarják megölni az állatokat, ezért elindították a „fogadj örökbe egy kecskét” nevű kezdeményezést. Bárki kérhet kecskét, nem kell, hogy gazda legyen, és a létszámot illetően sincsenek korlátozások. Az embereknek április 10-ig van lehetőségük arra, hogy kérvényt nyújtsanak be kecskéért. A polgármester szerint már több telefonhívás is érkezett, többek között egy Vulcano szigetén élő gazdától, aki több állatot is szeretne, mivel jól jönnének a ricottasajt készítéséhez. (Guardian)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért fontos, hogy határt szabjunk az empátiánknak?

Hiába fontos érzés, magunkra is vigyáznunk kell.

A madarak bebizonyították: kevésbé intelligensek, akik zaklatnak másokat

Ha téged is bántottak már a suliban, akkor most figyelj!