Újabb részletek derültek ki a kegyelmi botrányról. A köztársasági elnök közzétette azokat a dokumentumokat, amiket az ő hivatalában tároltak eddig. Ebből az derült ki, hogy még a korábbi elnök, Novák Katalin közvetlen munkatársai sem értettek egyet azzal, hogy Novák kegyelmet adott Kónya Endrének. Az is kiderült, hogy az a döntést, miszerint kegyelmet kap a bicskei gyerekotthon korábbi, pedofilsegítő igazgatóhelyettese, egyedül Novák Katalin hozta meg. Az viszont még nem világos, hogy kinek a kérésére vagy javaslatára. A parlamentben a jövő héten vizsgálóbizottságot hoznak létre az ügy kivizsgálására.
Sokaknak nem tetszett, hogy az országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes lecserélte a székét, ami 1902-ben készült. Ahogy tegnap írtuk, a széket a Parlamenti Múzeumba viszik majd át. Az új szék viszont többek szerint nem néz ki túl jól, sokan egy piros, törött, gurulós vasalódeszkához hasonlították. Épp ezért az Operaház igazgatója felajánlotta, hogy saját zsebből kifizeti és megcsináltatja az eredeti szék másolatát.

Ahogy délelőtt is megírtuk, súlyos baleset történt a tiszaújvárosi Mol-üzemben. Péntek reggel egy karbantartás után robbanás, majd tűz keletkezett. Emiatt egy ott dolgozó ember meghalt, és heten megsebesültek. Szerencsére ők már túl vannak az életveszélyen, ketten már haza is mehettek a kórházból. A tüzet végül eloltották, állítólag a levegőbe sem került veszélyes anyag. A Mol szerint üzemi baleset történt, amit kivizsgálnak majd. A cég vezetője segítséget ígért a robbanásban elhunyt munkás családjának.

„Védvonal” néven indít hálózatot a Fidesz, hogy megvédje a támogatóit az állítólagos tiszás támadásoktól. A párt egyik politikusa, Kocsis Máté és Orbán Viktor korábbi miniszterelnök szerint a választások óta a Tisza Párt támogatói részéről rengeteg gyűlölet éri azokat, akik nem velük értenek egyet. A most induló szervezet jogi segítséget és védelmet ígér az állítólag megtámadott fideszeseknek. Az ötlet ellenzői szerint azonban 16 év Fidesz-kormány után furcsa, hogy hirtelen „áldozati pózba” vágja magát az egykori kormánypárt.
Ne erre a hétvégére tervezz plázázást, vasárnap és hétfőn zárva lesznek a boltok. A pünkösdi hosszú hétvégén szombaton még a szokásos rend szerint nyitva tartanak az üzletek. Viszont az átlagosnál nagyobb tömegre számítanak. Vasárnap és hétfőn egyedül az éjjel-nappali boltok, a trafikok, a kávézók és az éttermek dönthetnek úgy, hogy kinyitnak.

Elköltözött Fővárosi Állat- és Növénykertből Samu, az ötéves ázsiai kiselefánt. Az elefánt a Veszprémi Állatkertben folytatja az életét, ahol egy fiatal bikákból álló csapathoz csatlakozik. Az állat utazása teljesen zökkenőmentes volt. Azért, hogy ne izguljon a teherautón, egy kis nyugtatót is kapott, ráadásul a régi és az új gondozói is végig vele voltak, hogy csupa ismerős arc vegye körül az új otthonában. A fiatal elefántok a természetben is nagyjából ötéves koruk körül válnak le az anyjukról, ezért remélhetőleg Samut sem rázza meg nagyon az, hogy el kellett hagynia a családját.

A kiemelt képen a Momentum politikusai tiltakoztak a kegyelmi botrány kirobbanásakor. Kép: Facebook/Momentum Mozgalom


