Egy államnak általában három hivatalos jelképe van: a zászló, a címer és a himnusz. Ebből a zászló az, amit mindenki használ mindenre: feltűnik tüntetéseken, politikai pártok jelvényein, focimeccsen vagy hazai termékek csomagolásán. A címer ezzel szemben a legtöbbször az államot, vagyis az ország szervezetét jelképezi.
A címerek eredetileg nemesi házak, uralkodók jelvényei voltak, így inkább a királyt jelenítették meg, mint az országot. Maguk a mai nemzetek sem ősi fogalmak, ahogy korábban megírtuk, szóval az állami címer is viszonylag későn jelent meg a történelemben.
Egy címernek elvileg meg kell felelnie a címertan, vagyis a heraldika szabályainak. A minimum, hogy legyen benne egy pajzs, de vannak előírások a színekről is. Viszont igazából minden ország olyan címert választ magának, amilyet akar, és senkit sem érdekel, ha néhány szobatudós szerint az úgy nem jó. Ahogy látni fogod, Magyarországnak is volt ilyen szabálytalan címere – igaz, nem volt dicső a sorsa. A japán címerben például nincs semmiféle pajzs, ez a császári pecsét és egyben a napkorong ábrázolása.
A mai magyar címerről az Alaptörvény rendelkezik:
Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.
Ezt ebben a formában már 1867-től használták Magyarország jelképeként, ami akkor az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. A kereszt nyilván a kereszténységet jelzi, a sávok pedig az Árpád-házat. Aztán történtek cifra dolgok, és a címerek elég sűrűn váltották egymást.
Az első világháború után kiáltották ki az első magyar köztársaságot. Vagyis változott az államforma, megszabadultunk a királytól, és ezt a címer is jelezte: eltűnt róla a korona. Aztán hamarosan visszakerült Horthy Miklós kormányzása idején. Annak ellenére, hogy király nem volt hozzá. Sőt, kaptunk mellé két angyalt is, nehogy eldőljön!
Jött a második világháború, és utána a szocializmus. Ez elsöpörte nemcsak a koronát és az angyalokat, de a pajzsot is. A szocialista országoknak ugyanis megvolt a saját címertanuk. Ebben nem a pajzs, hanem a búzakoszorú volt a kötelező elem. Ez jelképezte azt az az ígéretet, hogy lesz mit enni. A magyar kommunisták a biztonság kedvéért még egy külön búzakalászt rajzoltak a címerbe egy kalapács társaságában. Az pedig azt jelenti, hogy a parasztok és a munkások együtt menetelnek a boldog jövőbe. A másik kötelező szereplő pedig az ötágú vörös csillag, a szocializmus emblémája. Került még bele derült kék égbolt, napsugarak, és az aljára nemzetiszín szalag.
Nagyon vidám látvány volt, de olyan sokan mégsem örültek neki. Ezt Rákosi-címernek nevezték a kis magyar Sztálinról, Rákosi Mátyásról. Felkerült a hivatalos zászló közepére is. 1956-ban pedig a forradalmárok szépen kivágták belőle – ebből lett a lyukas zászló, 1956 jelképe.
A forradalom leverése után Kádár János megpróbált egy valamivel kellemesebb rendszert építeni. Ehhez új címert csináltak, hogy látsszon, ez nem ugyanaz a rendszer. Az új tervben megint volt pajzs, mégpedig piros-fehér-zöld. A búzakoszorú megmaradt, és a vörös csillag is, bár némileg összement. Ezt a címert a zászlóra már nem varrták fel.
Végül a szocializmusnak is vége lett, és persze megint új címer kellett, hiszen a vörös csillagost nem tarthatták meg. Ekkor óriási politikai vita tört ki erről. Újságcikkek, tévéműsorok, politikusok veszekedtek azon, hogy az egyszerű, pajzsos Kossuth-címer legyen, vagy a mai koronás megoldás. Az előbbi hívei azzal érveltek, hogy Magyarország továbbra sem királyság, és a demokrácia jelképének a szabadságharcos rajz felel meg. A koronás változat mellett az ezeréves hagyomány szólt. Az akkori jobboldali kormány az utóbbi mellett döntött.
A későbbi kormányok pedig sosem akartak már ezen vitát nyitni, mert volt elég más bajuk. Így a korona megmaradt, és ma is látható a pénzeken, útleveleken és a hivatalos papírokon. Túl sok jelentősége nincs, például a lengyel címer sasmadara is koronát visel, pedig ott sincs király. A magyar címert pedig megszokta az ország és a világ. És ezeknek a dolgoknak a lényege nem is az, hogy mi van rajtuk, hanem hogy mindenki felismeri: ezek a mieink.
