Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Magyarország már minden szükséges megállapodást aláírt az Egyesült Arab Emirátusokkal a rákosrendezői Mini-Dubaj fejlesztéséről. Emellett pedig új megállapodásokat készít elő a két ország kormánya: jelenleg Orbán Viktor miniszterelnök tárgyal az arab országban. (24.hu)
Magyar Péter szerint jelen formájában biztosan nem fog megépülni a Rákosrendezőre tervezett óriásberuházás, mert a Tisza Párt ezt megakadályozná. A párt elnöke közölte, ha kell, az utcára viszi a magyarokat, hogy megakadályozzák az építkezést. Magyar Péter azt is mondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatni fogják Karácsony Gergely főpolgármester tervét, hogy Budapest éljen a területre vonatkozó elővásárlási jogával. (Facebook)

Ismét volt iskolai bombariadó, ezúttal a tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskolában. Az épületet kiürítették, a gyerekeket hazaküldték és online ment tovább a tanítás. Az iskolát átvizsgálták a rendőrök és a tűzoltók. Az nem derült ki, hogy honnan, és milyen formában érkezett a fenyegetés. A múlt héten több száz magyar iskola kapott email formájában bombafenyegetést, szerencsére mindegyik esetben kiderült, hogy sehol nem volt valós veszély. Nagyon sokat kockáztat, aki bombariadót idéz elő, erről ebben a cikkben írtunk részletesen. (Facebook)
Lemondott a szerb miniszterelnök, Milos Vucsevics. A kormányfő ezt kedd délelőtt jelentette be. A lemondás közvetlen oka az volt, hogy tegnap éjjel tüntető diákokra támadtak Újvidéken. A diákok november óta tüntetnek, miután az újvidéki vasútállomás tetőszerkezete összeomlott 15 ember halálát okozva. A tragédiáért a tüntetők a politikusokat és a korrupciót tették felelőssé. A tüntetéseken az újvidéki polgármester és a kormány lemondását követelték, legutóbb hétfőn a fővárosban már egész napra megbénították a közlekedést a város legforgalmasabb csomópontján. Vucsevics lemondását elfogadta az elnök, Aleksandar Vucsics is. Azt még nem tudni, hogy új választások lesznek, vagy a képviselőház maga választ új miniszterelnököt. (hvg.hu)

Már elérte a 200 ezer eurót, azaz több mint 80 millió forintot a parkolási díja egy autónak, ami tavaly óta áll a berlini reptér parkolójában. A szürke Volkswagen ennek az összegnek a töredékét éri csak. A kocsinak német rendszáma van, és abban a zónában áll tavaly óta, ahol egy órányi parkolás 23 euróba kerül. Az autó már 8700 órája van itt. A rendőrség egyelőre nem tudta beazonosítani a kocsi tulajdonosát és még azt sem tudni, hogy az autó lopott-e. (spiegel.de)
Megtalálták a világ eddig ismert legöregebb hányását. A dán tengerpart egyik sziklájánál egy helyi amatőr régész furcsa kövületre lett figyelmes. Ebben megkövesedett tengeri liliom (ez egy tengeri csillaggal rokon vízi állat) darabkái voltak láthatók. A vizsgálat kiderítette, hogy 66 millió éve egy hal nem tudta megemészteni az ebédjét. Ilyen korú hasonló leletet még nem találtak. A gyomorbajos hal kortársai akkoriban még a Tyrannosaurusok és a Diplodocusok voltak. A felfedezés segít megérteni az akkori táplálékláncok működését. (theguardian.com)

Tizenöt év után először nyílt ki a világ legbüdösebb virága az ausztráliai Sydney Királyi Botanikus Kertben. Több ezren álltak sorba a hétvégén, hogy láthassák ezt a ritka pillanatot, illetve hogy megtudják, mit is jelent az ha valami a legbüdösebb a világon. A hatalmasra növő tintabuzogányt angolul corpse flowernek, azaz hullavirágnak is hívják, mert a szaga a rothadó húsra emlékeztet. A virágzása pedig mindössze 1-3 napig tart. (MTI)

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett Abu-Dzabiba. Forrás: Facebook/Orbán Viktor