Június 9-én önkormányzati választások voltak, az ország minden településén képviselőket és polgármestereket választottak. Azóta eltelt néhány hónap, viszont októberig még a korábbi tisztviselők dolgoztak a települések élén. Az ő megbízatásuk ugyanis csak szeptember 30-án járt le. Az új képviselőtestületek és közgyűlések az október elsejét követő tizenöt napon belül állnak majd fel. A következő öt évben pedig ezek fogják irányítani a településeket.
Hogy fog kinézni egy képviselőtestület?
Egy kisebb, tízezer fő alatti településen egyéni képviselők kerültek be a testületbe, a polgármester mellett. Ez még egészen egyszerű – azok a képviselők vezetik majd a települést, akik a legtöbb szavazatot kapták.
Viszont minél nagyobb egy település, annál több lesz azoknak a képviselőknek a száma,- akik nem nyertek ugyan, de sok szavazatot kaptak. Ők az úgynevezett kompenzációs listáról kerülnek be a testületekbe, a listát pedig a nem nyertes szavazatok, vagyis a töredékszavazatok arányában állították össze. Egy 50 ezer fős településen például a tizenkét megválasztott képviselő mellett már öt olyan képviselő is lesz, aki nem nyerte meg az egyéni körzetét, de sok szavazatot kapott ahhoz, hogy a kompenzációs listáról bejusson a testületbe.
A nagy, úgynevezett megyei jogú városokat már nem is testületek, hanem közgyűlések irányítják. Ezek úgy néznek ki, mint egy kisebb parlament. Itt a képviselők a pártjaik szerinti csoportokban, vagyis frakciókban dolgoznak. Szövetséget, azaz koalíciót köthetnek más pártokkal és bizottságokat is alakíthatnak egyes ügyek és feladatok megoldására. A közgyűlés általában akkor tud hatékonyan együttműködni a polgármesterrel, ha a többség ugyanabba a pártba tartozik, mint a polgármester, vagy a pártjaiknak sikerült koalíciót kötni. Ha a polgármester olyan párthoz tartozik, amelyik a közgyűlésben kisebbségben van, akkor borzasztó nehéz dolga lesz.
Mi a helyzet Budapesten?
Budapestet szintén közgyűlés irányítja, ráadásul itt még bonyolultabb a helyzet, mint korábban. A fővárosi közgyűlést eddig a választásig a kerületi polgármesterek alkották a főpolgármesterrel együtt. Ezt a Fidesz egy parlamenti szavazással módosította. Mostantól a közgyűlés a fővárosi listákból áll majd össze annak arányában, hogy az induló pártok vagy pártszövetségek hány szavazatot kaptak.
Korábban tehát viszonylag egyszerű volt a dolga Karácsony Gergely főpolgármesternek, mivel többségben voltak a közgyűlésben azok, akik őt támogatták. Az előző választáson ugyanis a legtöbb kerületben a DK, a Momentum vagy az MSZP győzött, így a kerületi polgármesterek közülük kerültek ki. Most viszont a listákra adott szavazatok alapján egészen máshogy fog kinézni a fővárosi közgyűlés és még egyáltalán nem biztos, hogy a többség a főpolgármester pártját fogja majd.
Június 9-én öt párt, illetve pártszövetség jutott be a főváros „parlamentjébe”. A legtöbb szavazatot a Fidesz és a Tisza Párt kapta, nekik 10-10 képviselőjük lesz. A Párbeszéd-DK-MSZP szövetséget 7, a Kutyapártot és az LMP-t 3-3 fő képviseli majd. Arról már mi is írtunk, hogy elindult a szövetkezés és az alkudozás a pártok közt. Nem tudni még, kiket jelölnének főpolgármester-helyettesnek sem. Pletyka-szinten felmerült már az is, hogy a főpolgármester-választáson alulmaradt Vitézy Dávid lehet az egyik helyettese Karácsony Gergelynek. A Fidesz ezért már közölte, hogy ha így lesz, ők nem fogják őt megszavazni, hiába támogatták Vitézyt korábban a főpolgármester-választáson. De Vitézyt a DK sem szavazná meg helyettesnek. Akárhogy is lesz, a közgyűlésben komoly viták és csaták várhatók, ami nem fogja megkönnyíteni a főpolgármester dolgát.
Győrben „megpuccsolták” az új polgármestert
Annyira viszont még mindig nem rossz a helyzet, mint például Győrben. Itt a leköszönő, fideszes többségű közgyűlés az utolsó ülésén gyakorlatilag kivette az összes hatalmat az új, ellenzéki polgármester, Pintér Bence kezéből. Komoly tiltakozás ellenére úgy módosították ugyanis a város „házirendjét”, hogy több hatalma marad a közgyűlésben többségben lévő Fidesz frakcióvezetőjének, mint az új polgármesternek. Pintér Bence szerint azzal, hogy ennyire korlátozták a hatalmát, a Fidesz egyáltalán nem tartotta tiszteletben a választások eredményét.
Kiemelt kép: Június 24-én átvették megbízólevelüket a Főváros Közgyűlés megválasztott képviselői. Forrás: Budapest Főváros Önkormányzata