Az 1848-as forradalom kapcsán, ahogy ilyenkor lenni szokott, beszédeket és megemlékezéseket tartottak a kormány és az ellenzék képviselői. Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Múzeumnál mondott beszédet. Szerinte a kicsi, független Magyarországot a gonosz, elnyomó nyugat fenyegeti, és szabadságharcot hirdetett az Európai Unió ellen, amely a magyar függetlenséget veszélyezteti. A központi ünnepségen néhány ellenzéki aktivista tükröket akart tartani Orbán Viktornak. De az általuk bevitt fényvisszaverő anyaggal bevont kartonokat végül a kormánypárti ünneplők zászlókkal takarták el. Abból pedig kisebb balhé is lett, amikor egy másik ellenzéki csapat egy olyan molinót tartott fel, amin Magyarország oroszbarátságát sérelmezték.
A Szabadság-hidat a Magyar Kétfarkú Kutya Párt foglalta el, ahova pikniket hirdettek a Tanítanék Mozgalommal. A Szabad sajtó úton pedig Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, és az őt támogató szervezetek képviselői ünnepeltek. Itt elhangzott Alekszej Navalnij özvegyének videóüzenete is, amiben emlékeztetett, hogy ahogy Oroszország nem egyenlő Putyinnal, úgy Magyarország sem Orbán Viktorral. Karácsony Gergely szerint pedig Budapest a szabad önkormányzataival egy menedék, ahol a köztársaság ügye még nem veszett el. A Demokratikus Koalíció az ünnepre Dobrev Klára Facebookon közvetített beszédével készült. A Mi Hazánk a Pilvax Közben tartott megemlékezést, a Momentum pedig Nagytétényben ünnepelt. (hvg.hu, telex.hu)
Mozgalmat indított és hamarosan pártot is alakít Magyar Péter. A kegyelmi botrányba belebukott Varga Judit volt férje mindezt hatalmas, több ezres tömeg előtt jelentette be délután az Andrássy úton. Magyar az általa szervezett nagygyűlésen meghirdetett egy 12 pontból álló programot is. Ebben összefoglalta, hogy mik azok a területek – például az egészségügy, oktatás vagy a korrupció –, ahol sürgősen rendet kellene csinálni. Elmondta azt is, hogy többszáz önkéntese van, akikkel hamarosan elkezdenek pártként is működni. (hvg.hu)
Mégsem lesz ingyenes a jogosítvány megszerzése szeptembertől a középiskolásoknak. Tuzson Bence igazságügyi miniszter saját korábbi bejelentését pontosította tegnap este. Akkor már csak arról írt a Facebookon, hogy az elméleti oktatást a középiskolai tananyag részévé teszik. Emellett megkezdik az ingyenes gyakorlati oktatás megszervezését, amit egyszer valamikor a jövőben be is vezetnek. (444.hu)
Épp, hogy elkezdődött a választás Oroszországban, az Európai Tanács elnöke már „gratulált” is Vlagyimir Putyinnak az újabb győzelméhez. Ugyan a választás egészen vasárnapig tart, Charles Michel az X-en közzétett bejegyzésében már gratulált a jelenlegi elnök újabb elsöprő sikeréhez. Szerinte Oroszországban nincs ellenzék, nincs szabadság, és nincs választás. (hang.hu)
Fokozottan figyelni kell kirándulás közben a vadmalacokra. A vaddisznók január végétől májusig hozzák világra a kicsinyeiket. Az emberre általában nem veszélyesek a vaddisznók, de az anyakocák gyakran támadnak, ha a malacokat veszélyben érzik. Az erdőkben ezért tavasszal érdemes csak a kijelölt utakon kirándulni. Ha pedig mégis szembe találnák magunkat a malacokkal, akkor hirtelen mozdulatok nélkül minél távolabb kell menni a területről. (bama.hu)
Kiemelt kép: Facebook/Blikk