Talán megmenekülnek a tigrisek a kihalástól

Tavaly 120 tigrist számoltak meg a szakemberek Thaiföld legnagyobb vadrezervátumában, ami hússzal több, mint az azt megelőző évben. A kihelyezett vadkameráknak sikerült rögzíteni egy anyatigrist a kölykeivel, ez pedig azt jelenti, hogy az állatok újra biztonságban érzik magukat a szaporodáshoz. Persze a tigriseket továbbra is féltik a kihalástól.

Forrás: www.abc57.com

A tigrisek létszámának drasztikus csökkenését több tényező okozta. Egyrészt orvvadászok  kedvelt zsákmánya volt, de a kevésbé véres emberi tevékenységek (városiasodás, utak építése, mezőgazdasági területek növekedése) miatt is jelentősen lecsökkent az élettere, ahogy a vadászterülete is. A zsákmányállatai is folyamatosan fogytak, szintén az embernek köszönhetően.

Becslések szerint a huszadik század elején még 100 000 körül volt a vadon élő tigrisek száma világszerte. 2010-re ez a szám 3200-ra csökkent. Ekkor több ország, Thaifölddel az élen vállalta, hogy megpróbálja megállítani vagy lelassítani ezt a folyamatot. Ezért olyan területeket jelöltek ki, és olyan vadrezervátumokat hoztak létre, ahol az állatok nyugodt körülmények közt élhetnek. Ezekre a helyekre visszatelepítettek számos zsákmányállatot és minden eszközzel megpróbálják megvédeni az orvvadászoktól. Ennek is köszönhető, hogy most 5-6000 tigris él szabadon a világban. (theguardian.com)

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért fontos, hogy határt szabjunk az empátiánknak?

Hiába fontos érzés, magunkra is vigyáznunk kell.

A madarak bebizonyították: kevésbé intelligensek, akik zaklatnak másokat

Ha téged is bántottak már a suliban, akkor most figyelj!