Taroltak az éneklő démonvadász lányok a Netflixen

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Minden idők legnézettebb filmje lett a Netflixen a K-pop Démonvadászok. A júniusi bemutató óta több mint 236 millióan látták a rajzfilmet, ami gyakorlatilag egy musical. A film betétdalai pedig a legtöbbet lejátszott dalok közé tartoznak a Spotify-on. A Golden című dal pedig az egyik legismertebb slágerlista, a Billboard Hot 100 élére is került augusztus elején.

A film egy K-pop lánybanda, a Huntr/x kalandjairól szól. Persze kiderül, hogy a lányok nemcsak zenélni tudnak, hanem a harcművészetekhez is nagyon értenek. Ez kapóra is jön, hiszen az embereket meg kell védeni a démonoktól. A 100 perces musicalt júniusban mutatták be Los Angelesben, a Netflix mozijában. Eleinte nem kapott túl nagy hírverést, de a közösségi média hamar felkapta. Mémek, videók terjedtek róla, így gyorsan népszerű lett.

A legtöbben az animációért dicsérik a filmet, valamint azért, mert kiválóan ötvözi a modern és a hagyományos dél-koreai kultúrát. Na és persze a film legnagyobb vonzereje a zenéje. A producerek korábban olyan K-pop ikonokkal dolgoztak együtt, mint a BTS és a Twice.

Kép: Netflix

Sokak számára azonban a legnagyobb vonzerőt a film fülbemászó K-pop dalai jelentették. Az amerikai, kanadai, ír, ausztrál és új-zélandi mozikban pedig nemrég bemutatták a film énekelhető változatát is, amikor a közönség együtt énekelhet a szereplőkkel. Ez annyira népszerű ötlet volt, hogy Amerikában ez lett a legnézettebb film a mozikban a múlt hétvégén.

Nemcsak a Golden című betétdal lett rettentő népszerű, hanem a Your Idol című sláger is. Ezt a filmben a Huntr/X ősellensége, a Saja Boys nevű fiúbanda adja elő. Annyira sokan töltötték le ezeket a dalokat a Spotify-on, hogy ez a két rajzfilmbanda lett az oldal történetének legmagasabban jegyzett K-pop együttese. A Huntr/X és a Saja Boys lenyomták a Blackpinket és a BTS-t is.

A filmet a Netflixen nézheted meg, van magyar szinkronos változata is. Tíz éves kortól ajánlják a készítői. A hírek pedig már arról is szólnak, elkezdték a tárgyalásokat a film folytatásáról.

Kiemelt kép: Netflix

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Orbán Viktor felajánlotta a lemondását, kiderült két új miniszter neve – híradó

Nyomozza a rendőrség, hogy tényleg menekítik-e a vagyontárgyaikat a Fideszhez közelálló üzletemberek. Plusz: egymásra találtak a nutriák és a mosómedvék Szegeden.

Izmosabbak, mint hinnéd: a bóbitás pingvinek titka

Egy új kutatás végre megoldott egy több mint 100 éves rejtélyt ezekről a különleges madarakról.

Furcsán nyíló, szögletes sportkocsik. Mitől olyan híresek?

Miért keltenek akkora feltűnést az utakon ezek az autók?