Sztrájk van az Operában, újabb luxusjacht épül egy gazdag magyarnak – híradó

Rákos megbetegedése miatt tűnt el a nyilvánosság elől Katalin hercegné. A brit trónörökös Vilmos herceg feleségéről annyit lehetett tudni, hogy év elején megműtötték, de semmi mást. Később a bulvárlapok hajmeresztő találgatásokba bocsátkoztak arról, hol lehet, és mindenki azzal a photoshoppolt fotóval volt elfoglalva, amit a hercegné anyák napján közzétett. Katalin ma a Kensington-palota hivatalos csatornáján videóban elmondta, hogy hasüregi műtétje során találtak nála daganatos elváltozást, és jelenleg kemoterápiát is kap megelőzésként. (BBC)

Egy titokzatos magyar ügyfél megrendelésére készül egy 100 millió dolláros, vagyis 36 milliárd forintba kerülő jacht az egyik olasz hajóépítő cégnél. Ez a legnagyobb jacht, amit ez a vállalkozás épít. Ez a cég gyártotta azt a Rose d’Or nevű jachtot is, amin tavaly lefotózták az ország leggazdagabb emberét, Mészáros Lőrincet és a feleségét, az egykori tévéhíradós Várkonyi Andreát. Azt persze nem lehet biztosan tudni, hogy kinek a megrendelésére készül a 73 méter hosszú luxusjármű, de nagyon kevés olyan gazdag ember van Magyarországon, akinek belefér, hogy elköltsön 36 milliárd forintot egy hajóra. A Rose d’Or-ról lehet tudni, hogy azt egy Mészáros Lőrinchez köthető bank segítségével lízingelték. (vsquare.org)

Ez nem az a hajó, az ennél sokkal nagyobb lesz. Forrás: pixabay

Kedd óta sztrájkolnak a dolgozók a Magyar Állami Operaházban, így az előadások az elmúlt napokban meglehetősen szokatlanul zajlottak. A keddi Don Giovanni opera első negyven percét csak zongorakísérettel adták elő. Csütörtökön pedig már fel sem állt a zenekar, ezért a meghirdetett előadás helyett egy balett ment az Operában. Sztrájkolnak a műszaki dolgozók is, akik nem voltak hajlandók lebontani a keddi Don Giovanni díszletét, ezért a másnapi Hunyadi Lászlót ugyanebben a díszletben játszották. Az operaház munkatársai magasabb bérekért harcolnak. Úgy tűnik, ma született valamilyen szóbeli részmegállapodás köztük és az Opera igazgatója, Ókovács Szilveszter közt. A péntek esti előadás sorsa azonban még délután is bizonytalan volt. (hvg.hu)

Az egyetemisták szerint nem tiltani kell a mesterséges intelligencia használatát a felsőoktatásban, hanem meg kell tanítani okosan használni azt. Épp ezért a kötelező tananyag részéve tennék az AI felhasználásának ismeretét. Az egyetemek diákönkormányzatait tömörítő HÖOK szerint azt is szabályozni kell, hogy hogyan és milyen célból használják a diákok az AI-t. Erre pedig egy tizenkét pontból álló javaslatot készítettek az egyetemisták. (444.hu)

Nem sérti az alaptörvényt az, hogy a rendőrség tavaly pénzbírsággal büntette Pankotai Lilit egy diáktüntetés után. Tavaly áprilisban az egyik budapesti tüntetés után Lili a Karmelitához hívta a résztvevőket, a Budai Várba. Emiatt pedig, mint egy be nem jelentett tüntetés szervezőjét, a rendőrség megbüntette. A büntetést az Alkotmánybíróság ma jóváhagyta, így a diáklánynak negyvenezer forintot kell fizetnie. (hvg.hu)

Pankotai Lili egy 2022-es tüntetésen. Forrás: wikipedia/Atlatszo

A Republikon Intézet készített egy közvélemény-kutatást, ami megmutatja, hogy milyen eredményre számíthatnak a főpolgármester-jelöltek. Igaz, az adatokat még február végén gyűjtötték, ekkor még nem volt biztos Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra jelöltsége sem. A felmérésük alapján Karácsony Gergely biztosan, 50 százalék feletti eredménnyel nyerné a választást. Vitézy Dávid 22 százalékot, a Fidesz jelöltje (akkor még nem volt biztos, hogy ez Szentkirályi lesz) 17 százalékot kapna. (nepszava.hu)

Hódít a fegyverneki önkormányzati tejautomata, miután a település úgy döntött, hogy teheneket tart. Így a tejet a helyi lakosok jóval olcsóbban vehetik meg, és garantáltan friss is. Fegyvernek önkormányzata 100 tejelő szarvasmarhát gondoz, a közbocik napi 800-1000 liter tejet adnak. Azt a tejet, amit nem tudnak eladni, óvodák és iskolák kapják meg. (agroinform.hu)

Tejautomata, más néven tehén. forrás: Pixabay

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Na, ki lesz a főpolgármester? – híradó

Újraszámolták a fővárosi szavazatokat, pert vesztettek a kirúgott tanárok, cicás képekkel tesztel a NASA.

Ki a szöszt érdekel a foci? Kutatás!

Téged például érdekel? Vagy kicsit sem? Kutatjuk a véleményedet!