Ukrajna szétcsapott az orosz nehézbombázók között

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Óriási csapást mért az orosz légierőre Ukrajna. Vasárnap legalább 40 orosz nehézbombázót semmisítettek meg az ukrán határtól távoli repülőtereken. A támadáshoz kis drónokat használtak. Ezeket korábban csempészték be Oroszországba konténerekben, amiket a légibázisok mellett helyeztek el. A konténerek távvezérléssel kinyíltak, és összesen száznál több drón lepte meg a reptereken parkoló bombázókat. Mivel ezek több ezer kilométerre voltak Ukrajnától, nem számítottak semmilyen támadásra. A robbanófejjel felszerelt drónokat belevezették a repülőkbe.

Orosz bombázók a Maxar műholdképén

A jelentések szerint az orosz távolsági légierő egyharmada semmisülhetett meg. Ezek a gépek belátható időn belül nem pótolhatók, mind a szovjet időkből maradt meg, és már nem gyártanak ilyeneket. A bombázók rendszeresen részt vettek Ukrajna elleni csapásokban. Többségük Tupoljev Tu-95-ös, Tu-22-es és Tu-160-as típus volt.

A nehézbombázók nagy távolságokat tudnak megtenni, és atomfegyver szállítására is alkalmasak. Kezdetben ezek voltak az atomütőerő fő eszközei, de mára főleg a rakéták vették át a helyüket. Ma hagyományos, nem atomtöltetű bombákkal és rakétákkal fegyverzik fel őket. Ezeket már az ukrán határon túlról is képesek indítani, így eddig a védelem tehetetlen volt ellenük.

Egy ősöreg Tu-95-ös bombázó. Fotó: Wikimedia / Andrei Shmatko

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, a hadműveletet másfél éven át készítették elő, a drónokat becsempésző ügynökök pedig már mind visszatértek Oroszországból. Arról nem beszélt, vannak-e még hasonló alvó drónállomások telepítve az ellenségnél. De az oroszok most kénytelenek minden egyes teherautót átvizsgálni az egész országban.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Nem kell kétszer szólni...

Jó reggelt!

Íme, egy magyar nábob!