Verekedő politikus, népszerű állomásmacska – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ittas állapotban bántalmazott egy nőt, ezért lemondott minden tisztségéről Győrffy Balázs európai parlamenti képviselő. Még pártjából, a Fideszből is kilépett (a párt ezzel egy időben kizárta őt). A politikus a Facebook-oldalán azt írta, hogy vitába keveredett egy nővel, aminek bántalmazás lett a vége. Azt is hozzátette, hogy nem emlékszik a történtekre, de elnézést kér az áldozattól. Győrffy Balázs az idei EP-választásokon a Fidesz listájának negyedik helyén szerepelt, korábban 2010-től a párt parlamenti képviselője is volt. A rendőrség most garázdaság és súlyos testi sértés miatt indított nyomozást ellene. (Facebook, telex.hu)

Művészek, tudósok és más közéleti szereplők népszavazást kezdeményeztek azért, hogy ne helyezzenek el egy hatalmas keresztet a fővárosi Szabadság-szobor talapzatára. A szobron eredetileg nem volt kereszt. Ezt most a felújítás után akarták rátenni, anélkül, hogy ebbe Budapest főépítésze vagy a szobor alkotójának örökösei beleegyeztek volna. A kereszt mellett főleg jobboldali politikusok és influenszerek érvelnek. Viszont van olyan pap és olyan jobboldali újságíró is, akik szintén azt mondták, hogy nem való a kereszt az eredeti szoborra. (hvg.hu)

Látványterv a szoborról. Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

Hollandiában kitiltották a kormányülésekről a mobilokat és az okosórákat. Mostantól tilos az ülésekre bevinni minden olyan eszközt, amiben mikrofon vagy kamera van. A miniszterek pedig csak papírra jegyzetelhetnek. A holland miniszterelnök biztonsági okokra hivatkozott. Azt mondta, hogy az esetleges kémkedést akarják elkerülni, de csak elővigyázatosságról van szó. Tavaly szintén biztonsági okokból az ország valamennyi köztisztviselőjének megtiltották, hogy a céges telefonjukra töltsenek le bizonyos appokat. Így például a kínai TikTok és a WeChat is tiltólistás lett. A magántelefonokra a tiltás nem vonatkozik. Magyarországon szeptembertől az iskolákból lesznek kitiltva a mobilok, erről itt írtunk korábban. (MTI)

Donald Trump nem gondolja, hogy be fogják perelni amiatt, mert hamis Taylor Swift-képeket használt fel a kampányában. Trump korábban olyan mesterséges intelligencia által készített képeket posztolt, amik azt sugallták, hogy az énekesnő és a rajongói is őt támogatják az elnökválasztáson. Az eset kapcsán az egyik tévécsatorna megkérdezte Trumpot, hogy nem fél-e attól, hogy Taylor Swift bepereli. A politikus erre úgy válaszolt, hogy nem gondolja, hogy felelősségre vonhatnák, hiszen a képeket nem ő csinálta. Azt is elmondta, hogy korábban már róla is kikerültek MI által készített hamis képek. Erről egyénként mi is írtunk(hvg.hu)

A történelem második legnagyobb gyémántját találták meg az afrikai Botswanában. A kő 2492 karátos, egyelőre meg sem lehet határozni, hogy pontosan mennyit érhet. Az eddigi legnagyobb gyémánt, a Cullinan még 1905-ben került elő Dél-Afrikában. Az 3106 karátos volt. Ezt kilenc kisebb darabra vágták és azután csiszolták meg. A drágakövek egy része a brit koronaékszerekbe került. A királyi jogarban található a legnagyobb darab, ami az Afrika Nagy Csillaga nevet viseli. (bbc.com)

A Cullinan darabjai a brit koronaékszerekben. Kép: József Attila Könyvtár

Annyira menő lett egy brit vasútállomás macskája, hogy még a Google Térképre is felkerült turistalátványosságként. A cica, George néhány éve él a West Midlands-i pályaudvaron, népszerűsége pedig lassan a miniszterelnöki macskáéval is vetekszik. George-ot akkor fogadták be az állomáson, amikor a gazdája Spanyolországba költözött. Azóta annyian osztottak meg róla fotókat, hogy a közösségi médiában óriási sztár lett, a világ minden pontján vannak rajongói. Saját márkás cuccokat is piacra dobott, aminek a bevételével helyi közösségeket támogatnak. George addig marad az állomáson, amíg a jelenlegi állomásfőnök nyugdíjba nem megy, akkor hozzá fog majd költözni. (bbc.com)

George a vonatjegyeken. Facebook/George, The Stourbridge Station Cat

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Békává változott egy rendőr az Egyesült Államokban

Legalábbis egy rendőrségi jelentés szerint.

Milyen állat lakik benned? Kik a therianok?

Vannak, akik úgy érzik, van bennük valmi farkas. Vagy éppen macska.