Vita a cenzúráról, magyar gyereknek magyar nevet – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Kedden estig vitáztak az Országgyűlésben a Fidesz sajtóellenes törvényéről. Az ellenzéki képviselők arról beszéltek, hogy a kormánypárt el akarja lehetetleníteni a tőle független újságokat és civil szervezeteket. Azt is felsorolták, hogy a magyar kormány maga is támogat egy sor külföldi szervezetet és médiát, amit viszont meg akar tiltani itthon. Erről a tervről itt írtunk részletesen. Mivel a Fidesznek kétharmados többsége van, a vitának sok tétje nem volt. Viszont szerdán az Európai Parlament is megvitatja az ügyet, ami később Magyarország elleni büntetésekhez is vezethet. (HVG)

Szabó Tímea, az ellenzéki Párbeszéd képviselője beszél az Országgyűlésben

Ha Budapesten élsz, akkor lehet, hogy sok szirénázást hallottál ma. Itt rendezik idén a Türk Tanács találkozóját, ezért Magyarországra érkezett Törökország és Azerbajdzsán elnöke és még egy csomó állami vezető.

Az iskolai szünettel egy időben elkezdődik a budapesti 4-6-os villamos pályájának felújítása. A világ egyik legforgalmasabb vonalán több mint 400 méter vágányt cserélnek ki június 21-től. Így csendesebben és gyorsabban közlekedhetnek majd a villamosok a Jászai Mari tér környékén. Augusztus elejéig viszont a Combinók helyett bizony pótlóbuszok járnak a Széll Kálmán tér és a Nyugati között. Nem lesz kellemes. (BKV)

UV típusú 6-os villamos 1971-ben a Margit körúton, amit akkor Mártírok útjának hívtak. Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

Egy fideszes képviselő, Kósa Lajos megelégelte az új, és „nem eléggé magyar” keresztnevek terjedését. Írtunk már arról, hogy az új neveket a Nyelvtudományi Kutatóközpont engedélyezi, ők döntik el, lehet-e egy babát Szentistvánnak, Orbánviktornak, Legolasznak vagy Pipónak hívni. A képviselő a Gyűrűk Urából származó Legolasztól különösen kiakadt, de más nevek is felidegesítették. Kósa most azt javasolja, hogy a döntés joga kerüljön át a kultúráért felelős miniszterhez. És hogy csak olyan új neveket fogadjanak el, amelyek kötődnek a magyar vagy legalább az európai kultúrához. (Magyar Nemzet)

Oroszországban be akarják tiltani a Harry Pottert. Emellett más nyugati sorozatokat is tiltanának, például a felnőtteknek szóló Trónok Harcát. A tiltást azzal magyarázzák, hogy ezek szerintük a gyermekvállalás ellen szólnak. Ezt abból vezették le, hogy McGalagony professzornak nincs gyereke – bár a könyvből és a filmből sem derül ki, hogy miért nincs. Valószínűbb, hogy ezek a népszerű történetek az ellenségnek tekintett Nyugat-Európa és Amerika termékei, az állam pedig nem akarja, hogy az oroszok ilyenekért rajongjanak. (HVG)

Ma kora este egy ház méretű aszteroida repült el a Föld mellett. Elég közel járt: az űrszikla 115 ezer kilométerre közelítette meg a bolygónkat. Ez idelent persze óriási távolság, de az űrben nem. A Hold például 400 ezer kilométerre kering tőlünk, tehát ez az aszteroida a Hold pályáján belül járt. Neve nincsen, csak jelzése: 2025 KF. A műholdak és a Nemzetközi Űrállomás nem voltak veszélyben, mert azok ennél közelebb vannak. (Space.com)

Kép: Pixabay / Batman111

Elfelejtettük a mai képregényt. Véletlenül nem tettük ki reggel a szokásos képregényt. Az adáshibáért elnézést kérünk, holnap már ismét jön Garfield!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Digitális bizonyítvány, hosszabb szünetek: a tanév újdonságai

Az új tanévben nem túl sok újdonság lesz, de van azért pár jó és rossz hírünk.

Az Opel és a Suzuki a legkeresettebb használt autó

Egyre többen vásárolnak használt autót Magyarországon.

Az evés legyen szórakoztató!