Magyar Szocialista Párt (MSZP)

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke 2024-ig. Fotó: Facebook

Magyar politikai párt, amely a szocializmus állampártjából, az MSZMP-ből jött létre a rendszerváltáskor. Az MSZP ekkor elfogadta a demokráciát és a kapitalista gazdaságot, és szociáldemokrata pártként határozta meg magát. (A régi vágású kommunisták kiváltak, és a Munkáspárt nevű törpepártba vonultak vissza.) 1990-ben az első szabad választáson igen gyengén szerepeltek, négy év múlva viszont fölényes győzelemmel jöttek vissza. Koalíciós, szövetségi kormányt alakítottak az azóta megszűnt Szabad Demokraták Szövetségével (SZDSZ).

1998-ban a Fidesz vette át a kormányzást, ám 2002-ben és 2006-ban ismét a szocialisták győztek. Kormányzásuk hibái, korrupciós ügyeik és miniszterelnökük, Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került titkos beszéde megroppantotta őket. Emiatt 2010-ben a Fidesz elsöprő győzelemmel került hatalomra, amit azóta is megtartott. Az MSZP legutóbbi társelnökei Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre voltak. A 2024-es EP-választás rossz eredményei után mindketten lemondtak.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk
Következő cikk

Kiszorítja az Európai Unió a kínai villanyautókat

A helyzet nem egyszerű, a verseny nem tiszta.

Garfield

Fő a brokkoli...