Rendkívüli: Gyurcsány Ferenc visszavonul

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Lemond a Demokratikus Koalíció elnökségéről, országgyűlési képviselői mandátumáról és minden közéleti szerepéről Gyurcsány Ferenc. Ezt felesége, Dobrev Klára jelentette be. A közleményben az is szerepel, hogy elválnak. Ennek okairól nem mondott többet.

Gyurcsány 2005-től 2009-ig miniszterelnökként vezette az országot és az akkor még nagy Magyar Szocialista Pártot, majd egy súlyos botrány, egy kikerült titkos beszéd következményeként lemondott. Ezután kilépett az MSZP-ből, és megalakította a DK-t. Róla és munkájáról itt írtunk részletesen:

Kicsoda Gyurcsány?

Személyét a Fidesz ellenségképként használta minden választáson. Minden ellenzéki kihívót Gyurcsány Ferenc szövetségeseként festettek le. A mai bejelentés szerint ennek a gyurcsányozásnak is elejét akarja venni távozásával.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára tavaly karácsonykor. Fotó: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Dobrev Klára Gyurcsány harmadik felesége, 30 évet éltek együtt. Dobrev a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje is volt 2022-ben, de akkor is a Fidesz nyerte a választást.

A DK új elnököt választ, arról egyelőre nincs szó, hogy a párt ne indulna a választáson. Ugyanakkor a közvélemény-kutatások szerint sok esélye nincs, a Tisza Párt az ellenzéki választók többségét elhódította. Mivel a Demokratikus Koalíció maradék szavazói elsősorban Gyurcsány miatt tartottak ki, ezután még kevesebb támogatóra számíthatnak.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Itt egy erős érv, hogy miért is érdemes tanulni

Röviden: minél magasabb iskolai végzettséged lesz, annál nagyobb eséllyel fogsz jól keresni.

Minden kipotyog a fejedből? Segítünk, hogy ne így legyen

Játékosan is lehet fejleszteni a memóriát.

Egy kis fejtörő: melyik a jó kapcsoló?

Jöhet néhány villanykapcsoló?