Kerek hatvan évvel ezelőtt, 1965 novemberében jelent meg Magyarországon az első, kimondottan kamaszoknak szóló újság, az Ifjúsági Magazin (IM). A fiatalabbaknak addigra volt már újságjuk. A 6-10 éveseknek szólt a Kisdobos, a picit nagyobbaknak pedig a Pajtás című hetilap. Az Ifjúsági Magazint pedig kimondottan azért indították útnak, hogy az akkor épülő szocializmus fiataljait „megfelelő etikai és morális ismeretekkel” lássák el.
A lapot a KISZ, a Kommunista Ifjúsági Szövetség adta ki, ezért a szerkesztőknek meg kellett felelni a hivatalos elvárásoknak. De ahhoz képest, hogy az állam szabta meg, hogy milyen témákat lehet érinteni, az Ifjúsági Magazin egészen színes és sokszor bátor tartalmakkal jelent meg. Annyira, hogy például 1982-ben kisebb botrány lett az egyik cím- és hátlapból. A lap októberben a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra emlékezve Lenint és Karl Marxot tette a címlapra. A hátlapon viszont két fiatal volt, hátulról, a délegyházi nudista strandon. A KISZ nehezményezte ezt, főleg azért, mert amikor ki volt terítve a lap, Lenin feje egy vonalba került az egyik meztelen fiú fenekével.
Zenekarok, poszterek, punkok, hippik
A fiatalokat akkor is úgy próbálták megszólítani a felnőttek, hogy olyan témákat vettek elő, ami a kamaszoknak fontos és érdekes. Az IM például nagyon sokat írt magyar és nyugati zenekarokról is, ami a hatvanas években nagy szónak számított. A magazin írt először például a Rolling Stones-ról. „Újabb keresztneveket tanul meg a világ. A Rolling Stones együttes tagjai ők, a legkiemelkedőbbek a követők között. Sikerük titka, hogy egyéniséget visznek az általuk is képviselt »beat«-muzsikába, nem úgy, mint a Beatlesek többi epigonjai”.
A lapban a legtöbbet a rockzenéről lehetett olvasni, a „nyálasabb” zenét, például a diszkót kimondottan lenézték. Az is újszerű volt, hogy a zenekarokról poszterek jelentek meg. Ezek rengeteg gyerek szobájának falát díszítették. Ebben az újságban lehetett először olvasni punkzenekarokról is, és az olyan, szűk rétegnek szóló zenei irányzatokról, mint az underground vagy az avantgarde. A magazin írt először az amerikai és nyugat-európai lázadó fiatalokról, a hippikről is. Persze, a kor elvárása szerint nem túl kedvesen: „Az angolokat most a hippie-mozgalom foglalkoztatja. A hippiek kábítószeren élő teenagerek.”
Kényes témák is rendszeresen szerepeltek a lapban
És ha már kábítószer: az Ifjúsági Magazin abban is első volt, hogy a drogokról beszélt a fiataloknak. Ez azért volt trükkös, mert a politika megtiltotta, hogy bárki arról írjon, hogy Magyarországon is volt már kábítószer. Így a lap arról írt többször, hogy mi a helyzet a „bűnös nyugaton”. Hosszú cikkek születtek arról, hogy az amerikai sztárzenészek, például Jimi Hendrix és a már említett Rolling Stones tagjai milyen szereket használtak. És arról is beszámoltak, hogy Nyugat-Németországban a drogproblémák már az iskolásokat is érinthetik. Az ilyen cikkekben mindig megemlítették, hogy a nyugati, kapitalista társadalmak a felelősek azért, hogy az ottani ifjúság elkallódik. Arról pedig, hogy Magyarországon mi a helyzet, legfeljebb az olvasói levelekből lehetett tudni.
Az Ifjúsági Magazinban többször írtak arról is, hogy a dohányzás már a gyerekek problémája. Egy 1971-es lapszámban például hosszabb cikk jelent meg arról, hogy miféle dolgok estek meg a Híd presszóban. „A Híd eszpresszóban iskolaköpenyes lányok kortyolgatják a Colájukat, szorgos pöfékeléssel tetézve az élvezetet.”
Többször előkerült a generációk közti ellentét is. Akkoriban a felnőttek ugyanúgy rossz szemmel néztek egy kamaszra, ha az másképp élt vagy nézett ki, mint amit elvártak tőle. A fiúk hosszú haját például kimondottan üldözték. Olyan is előfordult, hogy a rendőrök bevitték a huligánnak nevezett fiatalt az őrszobára, és levágták a haját. De 1971-ben a lap már-már butaságnak nevezte ezt az eljárást, amikor egy illetékes elvtárs erről nyilatkozott: „Én, mint magánember, elítélem a loboncokat. Sőt, mint a vállalati KISZ-vb kultúrfelelőse is. És ezt a véleményemet sohasem rejtem véka alá, amikor a divatról beszélgetünk. Egy munkásfiatal ne növesszen hosszú hajat! A Zorán megteheti, de a munkás nem.”
Doktor úr, kérem…
Az Ifjúsági Magazin legfőbb újítása az volt, hogy a kamaszok lelki problémáira és a szex-szel kapcsolatos kérdéseire is válaszolt. Ezek a válaszok a mai szemmel nézve sokszor viccesek és néha egészen sértők is. De sok fiatal csak így tudott a kényes kérdésekről tájékozódni. „Hárman vagyunk barátnők és nagy gondunk van. 13 évesek vagyunk, beleszerettünk egy helyes szőke srácba. Meg szeretnénk vele ismerkedni, de már nős. Sajnos. Mindennap látjuk. Hogyan lehetne?” A lap válasza viszont csak ennyi volt: „Sehogy. Azért nősült meg, hogy mások ne zaklassák!”
Olyan ismert szakemberek próbáltak válaszolni a levelekre, mint dr. Veres Pál, aki a nyolcvanas évekre az ország legismertebb szexológusa lett. Neki a Doktor úr, kérem… című rovatba lehetett levelet küldeni. De a híres professzor, Czeizel Endre is sokszor nyilatkozott a lapnak.
Ahogy változott a világ, úgy vesztette el a jelentőségét a lap. A rendszerváltás után megjelentek a nyugati vetélytársak, mint például a Bravo vagy a Popcorn című magazinok. Aztán az internet berobbanásával még kevésbé lett érdekes az Ifjúsági Magazin. Próbálták átformálni, például kimondottan csak lányoknak szóló tartalomként eladni. De aztán 2015-ben végleg eltűnt a boltok polcairól.
(Arcanum, media20.blog, index.hu)
