Célegyenesben a választás, ünnepelnek a csupasz turkálók – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Jönnek az évértékelők. Orbán Viktor miniszterelnök jövő szombaton, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke pedig vasárnap mondja el beszédét. Ezekben az ország állapotát, gondjait, a legfontosabb feladatokat szokták felsorolni. Persze most mindkét beszéd a választási kampány része lesz. A politikusok mondandójáról beszámolunk majd. Magyar Péter bejelentette, hogy a beszéd után, másnap ismét országjárásra indul.

Megkezdődött a választási értesítők postázása. Az országgyűlési választást lebonyolító Nemzeti Választási Iroda minden szavazónak levelet küld. Ebben megírják, mikor lesz a választás – április 12-én -, és hogy az illető hol adhatja le a szavazatát. Ez általában egy helyi iskola vagy óvoda épülete. A választás folyamatáról itt olvashatsz. (MTI)

Szavazólap az előző, 2022-es választáson

Már majdnem minden ismert párt bejelentkezett a választásra. Ez egy hivatalos eljárás, amikor a szervezet kéri a nyilvántartásba vételét. A Fidesz, a Tisza, a Mi Hazánk és a Demokratikus Koalíció már leadta a papírjait, ahogy az MSZP és a Jobbik is. Mellettük egy sor lényegében ismeretlen törpepárt is jelentkezett. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) viszont még nem. Ők még nem hoztak végleges döntést, de egyelőre azt mondják, elindulnak a választáson. A Momentum már tavaly jelezte, hogy átengedi a terepet a Tiszának.

Eltüntették az olasz miniszterelnök arcát a templomi angyalról. Ahogy korábban megírtuk, egy lelkes szakember Giorgia Meloni arcát adta egy régi angyalfreskónak. Ezt először egyébként tagadta, aztán egy podcastban azt mondta, álmában megjelent neki a miniszterelnök, és ezt kérte tőle. Most ő maga festette le a képet, állítása szerint a Vatikán, vagyis a katolikus egyház vezetésének utasítására. (HVG)

A már eltörölt angyalarc és Meloni miniszterelnök. Fotó: Cino Zucchi / Instagram

Oroszország folytatja az ukrán városok bombázását. Az oroszok kifejezetten a fűtést és a villanyt próbálják leállítani a drón- és rakétatámadásokkal, miközben Ukrajna nagy részén mínusz 20 fok van. Ukrajna szerint a teljes védelem nem lehetséges, az oroszokat azzal lehet csak meggyőzni, ha ők is hasonló csapásokat szenvednek el.

Eltört egy vízcső Budapesten, a Mézes utcában. A csőtörés komoly árvizet okozott az utcában, házakat is elért a hömpölygő áradat. A környéken emiatt vízhiány is van estig. (Vízművek)

Fotó: I love Pesterzsébet / Facebook

Csődbe ment egy magyar rovartenyésztő telep. Az üllői Agroloop vállalat katonalégyben utazott, de nem emberi fogyasztásra termelték a légylárvát (más néven csontkukacot). A lárvákból nyert fehérjét állati takarmányozásra szánták. A vállalatban a volt köztársasági elnök, Áder János alapítványa is tulajdonos volt.

Ma van a rák elleni küzdelem világnapja. Ezt a Fővárosi Állatkert a csupasz turkálókkal köszönti. Ez egy nagyon különleges állat, részben mert egész életét a föld alatt tölti, olyan közösségben, mint a hangyák. Másrészt mert valamiért védett a rákbetegség ellen. A tudósok ezért kitartóan tanulmányozzák, mit lehetne ellesni tőle. És hát a neve sem mindennapos, bár hívják úgy is, hogy sivatagi vakondpatkány.

Csupasz turkálók az állatkert mesterséges alagútjában. Fotó: Zoo Budapest

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jéggé dermedt leguánok potyognak a fákról Floridában

A hidegvérű hüllőknek nem tesz jót a kemény tél Amerikában.

Hogyan lehet pénzt keresni gyerekként?

Egy jó ötletből akár milliomos is lehetsz, de a szabályokat be kell tartani.

Egyre népszerűbb sport a lovassíelés

A Skandináviából indult extrém sport itthon is kipróbálható időnként.