Az új nemzeti konzultáció is olyan bűvésztrükk, mint a többi

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Korábban írtunk arról, mi a nemzeti konzultáció. Röviden: ez egy olyan kérdőív, amit a kormány a közös pénzünkből küld ki mindenkinek. De a kérdéseket úgy írják meg, hogy gyakorlatilag mindenki úgy válaszoljon, ahogy a kormány szeretné. Amikor a válaszokat összegyűjtötték, ki szokták plakátolni, hogy „a magyarok 99 százaléka egyetért a kormánnyal”.

Pedig ez nem igaz: a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyre többen ellenzik Orbán Viktor kormányzását, és támogatják a Tisza Pártot. A trükk az, hogy a kormányellenes polgárok egyszerűen a szemétbe hajítják a kérdőívet. Csak azok küldik vissza, akik amúgy is a Fidesz szavazói, és ők tényleg egyetértenek. Ez általában egy- és kétmillió közötti szám. A válaszok számát és tartalmát azonban nem lehet ellenőrizni, azokról azt mondanak, amit akarnak.

A Kutyapárt be is bizonyította, hogy tökmindegy, mik a válaszok. Egy kérdőív borítékjába nyomkövetőt raktak, így követhették az útját. A küldemény még a postán volt, amikor a konzultáció végeredményét már kihirdették.

Plakát a nagy egyetértésről. Fotó: Reddit

Szóval amikor majd megjelennek a plakátok, hogy majdnem mindenki támogatja a kormányt, azt így kell érteni. Majdnem mindenki, aki egyáltalán szóba áll velük.

A most elindított új konzultációban például megkérdezik, hogy fizessen-e az állam tizenharmadik havi nyugdíjat. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasoknak időnként plusz pénzt adnak. Általában választások előtt szeretik ezt kifizetni. Nyilván kevesen fogják azt válaszolni, hogy inkább legyen kevesebb a nyugdíj. Különösen, mert minden felmérés szerint a Fidesz egyre inkább az öregek pártja, és folyamatosan gyengül a fiatalabbak körében.

Jellemző kérdés az is, ahol azt tudakolják, megduplázzák-e a családi adókedvezményt. Ki ne szeretne kevesebb adót fizetni? Ráadásul a kérdésre két válasz adható:

A: Szükség van a gyermekek után járó adókedvezmény megduplázására.
B: Inkább a migrációt kellene támogatni.

Tehát ez a két lehetőség van: kevesebbet adózol, vagy inkább fizessünk a veszedelmes, színesbőrű bevándorlóknak. Nehéz döntés!

Hasonlóak a kérdések a béremelésről vagy arról, hogy kell-e a kormánynak szabályozni az árakat. Olyan válaszok is szerepelnek, hogy „Magyarországnak a saját útját kell járnia”, a másik választható pedig, hogy „minden kérdésben követni kell Brüsszelt.”

Sajnos ez a trükközés nem olcsó mulatság.

Minden felnőttnek személyre szóló levelet küldenek, és ezt az egészet hirdetik is újságokban, interneten és plakátokon. Az eredményt szintén. Összességében rámegy erre nyolc-tízmilliárd forint. Része ez a sok százmilliárdnak, amit a kormány propagandára, önmaga dicsőítésére költ.

Az ellenzék rendszeresen támadja a konzultációt, de időről időre ők is megpróbálkoznak hasonló módszerrel. Karácsony Gergely budapesti főpolgármester Lakógyűlés néven indított ilyen felmérést. Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője pedig a múlt héten jelentette be, hogy egy Magyarok Hangja nevű kezdeményezéssel fogja begyűjteni „a nép” véleményét. Annak a kérdéseit még nem ismerjük.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Még mindig harcban áll Irán és Izrael, harminc éve nem látott árvaszúnyog-rajzás a Balatonon – híradó

Jön a Budapest Büszkeség menete, ne üljünk törékeny, kristályokkal kirakott székre.

Munkák, amiket teljesen átvehet a mesterséges intelligencia

Ma már nem érdemes például honlapkészítőnek tanulni.