Az unalmas felnőtteket néha csak a gyerekek tudják megmenteni

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A minap körbeszaladt a világsajtón egy videó, amin az látható, hogy a Tennessee állambeli John Rose republikánus politikus beszédet tart a képviselőházban. A meglehetősen unalmas törvényhozási napon Rose beszéde emlékezetesre sikerült – de nem azért, mert olyan érdekeseket mondott volna. Sokkal inkább, mert magával vitte a kisfiát, akit nem érdekelt, hol van és grimaszolni, mutogatni kezdett apja beszéde közben.

A 6 éves Guy Rose először egyenesen a kamerákba nézett, és fülig érő szájjal mosolygott. Aztán egy kicsit unatkozott, majd előkerült a nyelve, forgatta a szemét és rázta a fejét. Ezt néhány kézmozdulattal is megspékelte. Mindeközben a gyanútlan Rose képviselő folytatta a beszédet, és csak az ülés után jött rá, hogy mi történt.

Guy a közösségi média sztárja lett, és az apja sem vette a szívére a történteket. „Szóval ezt kapom, miután megkérem a fiamat, hogy mosolyogjon a kamerába a kisöccsének” – írta.

Nem ez volt az első alkalom, hogy egy „fontos ember” gyereke ellopta a show-t. Vilmos herceg és Katalin hercegné legkisebb gyermeke, Lajos herceg ismert arról, hogy tesz az illemre mindenféle fontos nyilvános eseményen. Így volt ez akkor is, amikor 2022-ben, az azóta elhunyt II. Erzsébet királynő platinajubileuma alkalmából több rendezvényen is részt vett.

Először a Buckingham-palota erkélyén, a repülős felvonulás alatt rosszalkodott, majd később, egy másik ünnepségen grimaszolva hívta fel magára a tömeg figyelmét:

2017-ben pedig csaknem felrobbant az internet, amikor a BBC egyik műsorában történt valami szokatlan. Robert Kelly politológiaprofesszor otthonról nyilatkozott a csatornának videóhíváson keresztül. Kelly éppen a dél-koreai elnök megbuktatásáról beszélt, amikor a 4 éves lánya egyszer csak megjelent a dolgozószobájában, a szájában egy nyalókával.

Ezután bébikompon megérkezett a 8 hónapos kisfia is. A gyerekek hangos zajongását észlelve Kelly felesége rohant be az ajtón, hogy összeszedje a kicsiket, de sajnos olyan lendülettel jött, hogy elesett az ajtóban. Kelly mindeközben igyekezett profi maradni, noha a laptopján látta, hogy mögötte mi történik:

„Azt gondoltuk, hogy ez katasztrofális” – nyilatkozta később a professzor. Azt hitte, miután ekkora baklövés történt az interjú közben, soha többé senki sem fogja felkérni, hogy nyilatkozzon. De Kelly rosszul gondolta: a bakivideót maga a BBC tette közzé, és fél nap alatt az egész világ kedvence lett a professzor és családja.

„Átütött a valódi életem azon a hamis álcán, amit a tévé kedvéért alkottam” – magyarázta. Hozzátette, hogy imádják a gyerekeiket, és nagyon örülnek, hogy a kis jelenetük szerte a világon megnevettette az embereket.

(AP)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kiszorítja az Európai Unió a kínai villanyautókat

A helyzet nem egyszerű, a verseny nem tiszta.

Garfield

Fő a brokkoli...