Bajban a kétfarkú, Oscar-gálán az egyfarkú kutya – híradó

Úgy tűnik, még nincs vége a kegyelmi botránynak. Az RTL Házon kívül című műsora rejtett kamerával felvette, ahogy K. Endre, a botrány érintettje néhány hete hamis vallomást akart kicsikarni az egyik áldozatból. A felvételt azóta a Budapesti Rendőr-Főkapitányság is elkezdte vizsgálni. Közben az egyik közvéleménykutató cég, a Publicus felméréséből az derül ki, hogy még a kormánypárti szavazók kétharmadát is nagyon felháborította a kegyelmi botrány, és a megkérdezettek hatvan százaléka szerint a lemondott Novák Katalin és Varga Judit mellett további felelősöket is kellene keresni. Egy másik közvéleménykutató, a Republikon Intézet azt vizsgálta, hogy mennyire hatott a szavazókra ez az egész ügy. Azt mérték, hogy a botrány után 325 ezer szavazó hagyta ott a Fideszt, ami több éves mélypontot jelent. De még így is toronymagasan vezetnek népszerűségben az ellenzéki pártok előtt. (rtl.hu, nepszava.hu, telex.hu)

Történetének legmélyebb válságát éli a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP), miután tegnap lemondott a párt éléről a két társelnök, Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna Suzi. A lemondás azután történt, hogy Kovács Gergely bejelentette, nem indul polgármester-jelöltként a 12. kerületben, ahol eddig önkormányzati képviselő volt. A döntését azzal magyarázta, hogy a párt nem támogatta az indulását az előválasztáson, amit szerinte simán nyerni tudott volna. A két társelnök lemondása egyesek szerint a párt végét is jelentheti, mivel azt eredetileg Kovács Gergely alapította, eleinte egyesületként működött, afféle paródiaként, párttá is csak 2014-ben alakult. Az MKKP pártigazgatója szerint viszont hétfő estére visszatérhetnek a társelnökök a Kutyapárt élére, ugyanis rendkívüli ülést hívtak össze a párt passzivistái. (hvg.hu)

Kormányzati plakát MKKP-kiegészítéssel. Facebook/MKKP-Heves megye

264 millió forintba került Szijjártó Péter külügyminiszter három tavalyi útja, amit bérelt luxusmagángéppel tett meg. A gép, amit bérelt, egy korábbi Ajax-drukker focirajongóé volt. Ezzel utazott Szijjártó egy New York-i ENSZ-konferenciára, majd Brüsszelbe, és később megint New Yorkba. A külügyminiszter utazásának költségeit egyébként az adófizetők, azaz a szüleid és a többi felnőtt állja. Csak összehasonlításul, egy repülőjegy menetrendszerinti járattal New Yorkba oda-vissza, még a legdrágább, első osztályú jeggyel is 2-3 millió forint közt mozog. Szijjártó Péter ennek a sokszorosát költötte el a bérelt luxusgéppel. (atlatszo.hu)

Hosszú hetek után friss fotóval jelentkezett Katalin hercegné. A brit trónörökös feleségén januárban hasi műtétet hajtottak végre, az alattvalók viszont azóta is találgatják, hogy mi történhetett, mi volt a műtét oka. A tegnap közzétett fotón Katalin három gyermekével látható. Több fotóügynökség azonban visszavonta a fotót, mert szerintük a kép manipulált lehetett. Az egyik gyermek csuklója és azon a pulóver is meglehetősen furcsán áll, ami szerintük egyértelműen valamilyen képszerkesztési hiba. Az aggályokra ma maga Katalin hercegnő reagált, aki elmondta, hogy ő „kísérletezett a fotó szerkesztésével” és elnézést kért az ebből adódó „zűrzavarért”. (bbc.com)

Elkészült a párizsi Notre-Dame új födémszerkezete, ezzel fontos állomása zárult le a székesegyház újjáépítésének. A Párizs egyik jelképének tartott Notre-Dame teteje és az egyik tornya tűzvész martaléka lett 2019 áprilisában. A tervek szerint a teljes felújítással idén decemberre végeznek a szakemberek. (24.hu)

Facebook/David Bordes © Rebâtir Notre-Dame de Paris

Saját széket kapott az Oscar gálán Messi, a border collie kutyus, aki az Egy zuhanás anatómiája című film egyik fontos szereplője volt. Korábban nem akarták beengedni a kutyát a gálára, mert többen arra panaszkodtak az amerikai filmakadémiánál, hogy a jelenléte tisztességtelen előnyhöz juttathatja a filmet. Végül mégis beengedték, a gálát fegyelmezetten végigülte, és „tapsolt” is, amikor a filmje kategóriáját bejelentették. (Entertainment Weekly)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Egy fiaskótól még nem történik tragédia!

Életeket mentettek a vombatok az ausztrál erdőtűzben

Legalábbis eltűrték, ha az odúikba menekültek a kisebb állatok.

Bezzeg az én időmben!

Régen minden jobb volt? Egy fenét.