Elfogadták az új gyermekvédelmi törvényt, egy nappal rövidebb lesz az őszi szünet, mint tavaly – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Elfogadta az Országgyűlés az új gyermekvédelmi törvényt. Az új jogszabály szigorítja a gyerekekre ártalmas tartalmak elérését, új korhatár-besorolást vezet be, valamint kitiltja a közterületekről a fiatalok fejlődésére káros politikai és kereskedelmi hirdetéseket. Az új törvény alapján gyorsabban rendeződhetne a kórházban hagyott kisbabák sorsa is. Az ellenzéki pártok nem szavazták meg a törvényt. A Fidesz–KDNP szerint az új törvény lehetőséget adna arra, hogy az iskolákban „gender– és LMBTQ-propaganda” folyjék. Ez alatt azt értik, hogy ismét lehetne beszélni arról, hogy a társadalom nem feltétlenül csak fiúkból és lányokból áll, illetve hogy léteznek melegek.

Közel 1500 milliárd forintnyi uniós forrást szabadított fel az Európai Unió Magyarország számára. Az EU hivatalosan is visszavont egy Magyarországgal szembeni korábbi eljárást. Ezzel több mint 4,2 milliárd eurónyi forrás vált elérhetővé. A döntés azt is jelenti, hogy az egyetemek ismét teljes hozzáférést kapnak az Erasmus programokhoz. Ezek azt teszik lehetővé, hogy a magyar diákok bizonyos ideig külföldi egyetemeken tanulhassanak.

Október végéig biztosan rács mögött marad a korábban letartóztatott volt miniszter, Hankó Balázs. A bíróság szerint ugyanis továbbra is fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye. Közben a volt miniszter alaposan gyanúsítható azzal, hogy rosszul bánt az adófizetők pénzével az elhíresült NKA-ügyben.

Kötelező alkohol- és drogtesztet javasol a képviselőknek Magyar Péter. A miniszterelnök a Házszabály és az országgyűlésre vonatkozó törvény módosítását kezdeményezi, ami alapján kötelező, előre be nem jelentett teszteket végezhetnek a képviselőkön. Magyar Péter ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz egyik képviselője, Pócs János meglehetősen furcsán viselkedik a Parlamentben. Pócs volt az, aki korábban Frédi-Bénit rajzolt és képregényeket olvasott munka közben.

Pócs János és Frédi-Béni. Kép: 444

Harminckét ország négyszáz tudósa követeli azt, hogy vonják nemzetközi szabályozás és felügyelet alá az AI-t. A tudósok, kutatók közt többen vannak olyanok is, akik részt vettek a mesterséges intelligencia kifejlesztésében. Azt követelik, hogy jöjjön létre egy olyan nemzetközi független testület, ami felügyelné a legfejlettebb AI-rendszereket. Szerintük az óriás tech-cégek már nem tudnák elhárítani az esetleges kockázatokat, amiket a mesterséges intelligencia működése okozhat.

Kórházba került XIV. Leó pápa, és már ma meg is műtik. A 71 éves egyházfőnek kisebb csomót találtak a tüdejében, ezt távolítják el egy római kórházban. A pápa azt mondta, hogy jól van, egy hetet pihen majd a műtét után, és reméli, hogy nem kell elhalasztania a közelgő dél-amerikai látogatását.

Leó pápa nemrég Magyar Pétert is fogadta. Fotó: Facebook/Magyar Péter

Rövidebb lesz idén az őszi szünet, mint tavaly. Cserébe viszont hosszabb lesz a téli és a tavaszi szünet is. Az őszi szünet október 23-án kezdődik és november 1-ig tart, ez egy nappal rövidebb pihenő lesz, mint tavaly. Karácsonykor viszont 16 napig, tavasszal pedig 11 napig maradhattok otthon.

Már látható a Budapesti Állatkert elárvult vöröspanda-kölyke, Cékla. A kis panda mamája a nyáron pusztult el, ezután gondozók nevelték. Cékla annyit nőtt és erősödött, hogy mától látogatható az állatkert India-házában. A kis vöröspanda azonban várhatóan nem marad Budapesten. A tervek szerint Cékla egy nemzetközi fajmegőrzési program keretében hamarosan egy másik európai állatkertbe költözik.

Cékla cuki. Kép: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Minden kamasznak jót tenne, ha csak kilenckor kezdődne a suli

Ehhez sok mindent meg kéne változtatni, de megérné....

Visszatér egy legendás autó: a Kacsa

A Citroën elektromos autóként támasztja fel az egyik leghíresebb kisautóját, ami sokkal olcsóbb lesz, mint a mindent uraló kínai e-autók.

Garfield

Senki sem járt rosszul!