Érettségi hírek
Hétfőn reggel kilenckor kezdődött a magyar érettségi, amiben először szerepelt irodalmi műveltségi teszt is. Az első részben a Magyar Kultúra egyik szerzőjének könyvekről szóló szövegét kapták, ezt kellett értelmezni. Utána jött a már említett műveltségi teszt, ebben ókori görög istenekre, szerzőre is kérdeztek, de verskiegészítés is volt. Egy szaktanár az Eduline-nak azt mondta, nem volt túl diákbarát a teszt, mert olyan szerzők és művek is szerepeltek, amik nem hangsúlyosak az órákon, vagy nem jut rájuk már általában idő. A második részben a diákok két feladat közül választhattak: vagy Karinthy Frigyes Az olasz fagylaltos című novelláját elemezték, vagy Babits Mihály költészetéről írtak egy általános témakifejtő esszét. A nem hivatalos megoldásokat az Eduline oldalán csekkolhatjátok.
Újabb kutatás készült a magyar választók pártválasztásáról. A Publicus közvélemény-kutató a Népszavának készített felmérést, amely szerint, ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, a biztos szavazók 33 százaléka a Fidesz–KDNP-re szavazna. Magyar Péter Tisza Pártja lenne a második 16 százaléknyi biztos szavazóval. A Demokratikus Koalíció pedig a harmadik helyen áll 15 százalékkal.
Vasárnap reggel, hetvenkilenc éves korában meghalt Bernard Hill brit színész. Hill legismertebb szerepe A Gyűrűk Ura Théoden királya volt, de ő játszotta Edward Smith kapitányt is James Cameron Titanicjában. (BBC)
Közleményt adott ki a Semmelweis Egyetem, amivel az érettségizőknek szeretnének segíteni. Dr. Bodor Zsanett dietetikus a mértéktelen koffeinfogyasztásról ír benne, ami álmatlansághoz vezet. Márpedig a sikeres agyi teljesítőképességhez megfelelő alvásmennyiség kell. Az étkezés fontosságáról is beszél. Ami ideálisan napi ötszöri, kis adagok. A reggeli nagyon fontos, mert energiát biztosít a szervezetnek a napindításhoz. Fokozott agyi terhelés esetén kiemelt jelentősége van, hiszen az agy energiaforrásként glükózt használ, amelyet a bevitt tápanyagokból biztosít. A teljes kiőrlésű gabonákból készült péksütik, kenyerek, a magas rosttartalmú zöldségek-gyümölcsök az ideálisak, mert egyenletesebb vércukorszintet biztosítanak a gyorsan felszívódó cukrokat tartalmazó ételekkel szemben. Ezért érdemes kerülni a magas hozzáadott cukortartamú ételeket, italokat is most.
Ed Sheerant is megautóztatták a hétvégén a Miami F1 Nagydíj előtt. Az énekesnek George Russel mutatta meg, mit tud egy Mercedes AMG. Sheeran, bár láthatóan sokszor parázott, közben baromira élvezte a kört, és elmesélte, hogy egyszer összetört egy méregdrága Aston Martin DB9-est. A videót ide kattintva tudjátok megnézni. (HVG)
Holnap jönnek ki a májusi ingyenes játékok a Playstation Plus előfizetőknek. Most a 2022-es Tunic, a 2020-as Ghostrunner 2, a 2023-as Destiny: Lightfall és az Electronic Arts 2023-as focis része, az EA Sports FC 24-et lehet ingyen letölteni. (Playstation)
Kijött a Mi vagyunk Azahriah című film első teasere. Az egyik legsikeresebb magyar előadóról szóló mozit novemberben mutatják be. Egyelőre elég titokzatos maga a produkció, az előzetesből sem derül ki sok, de a készítők már korábban elmondták, hogy Azahriah zenéhez és sikerhez való hozzáállásáról fog szólni. Kukkantsátok meg ti is a teasert:
A magyar érettségi napjának végén kevés dolog lehet jobb a leeresztéshez, mint egy irtó cuki hím kutya, aki úgy döntött, felnevel egy kis vaddisznót. Nem is szaporítjuk tovább a szót, kattintsatok és olvadozzatok ki a mai napból: