Melegszik az idő, ma már sok helyen zavartalan napsütés várható. A hét vége felé pedig már egészen nyárias meleg lesz, lassan elő lehet szedni a strandcuccokat is. Persze, ahogy azt mindig elmondjuk, használjatok naptejet!
Bernát és Felícia névnap van, éljenek sokáig az érintettek.
1498-ban ezen a napon ért partot Indiában Vasco da Gama, miután megkerülte egész Afrikát. 1927-ben pedig ezen a napon szállt le Párizsban az első olyan repülő, ami New Yorkból indult és átrepült az Atlanti-óceán felett. Az út akkor még 33 és fél óráig tartott. Alig néhány évtized múlva a Concorde ezt már kevesebb mint hat óra alatt letudta.
Ma van a méhek világnapja, akik nélkül nem lenne méz, és akiknek rendkívül fontos szerepe van a növények beporzásában. Nem véletlen, hogy több nemzetközi szervezet a világ végéről beszél, amikor felmerül, hogy esetleg kipusztulhatnak a méhek. Persze nem minden csíkos, sárga, zümmögő, méhecskére hasonlító rovar jó fej. A csömények, vagy ahogy te ismered, a darazsak például kimondottan undok lények.
Ma az ügynökaktákról írunk részletesen, főleg azért, mert mostanában sokat beszélnek ezekről a felnőttek. Este pedig gyere híradót olvasni.


