Kiderült, ki lesz az új államfő, manátuszmamától olvadozik a net – híradó

Bejelentette a Fidesz-KDNP, hogy Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasolja Novák Katalin helyére köztársasági elnöknek. A javaslatot Orbán Viktor terjesztette elő. Mivel erről a parlamentben szavaznak, ott pedig erős túlsúlyban vannak a kormánypártok, a döntés szinte biztosra vehető. A 67 éves Sulyok Tamás jogászként végzett, és korábban ügyvédként dolgozott. A Fidesz azt is bejelentette, hogy a kegyelembotrány nyomán lemondott Varga Judit helyett Deutsch Tamás vezeti majd a párt listáját a tavaszi EP-választáson (amivel ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben). (444)

Noha csak 25 millió forintot akartak összegyűjteni a múlt heti tüntetést szervező influenszerek, nemrég bejelentették, hogy már 219 millió forintot sikerült összekalapozniuk. A tartalomgyártók múlt pénteken a Hősök terére szerveztek tüntetést Novák Katalin botránya miatt. A demonstráción elindítottak egy gyűjtést, amelynek a célja az volt, hogy segítsék a gyermekvédelmi rendszerből kikerült fiatalok tartós lakhatását. Osváth Zsolt youtuber az adományokról azt írta: „összegyűjtöttük, leszámoltuk, bevittük a bankba.” A lakhatási programot nem ők, hanem az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársai dolgozzák ki, akik már neki is láttak a munkának. (hvg.hu)

Kész, vége, ennyi volt: hivatalosan is elvették Bobitól, a portugál masztifftól a világ legöregebb kutyája címet. Bobiról korábban már írtunk nektek: ő tavaly október 21-én állítólag 31 évesen és 163 naposan pusztult el. A világrekordereket jegyző Guinness World Records ki is tüntette őt a legidősebb négylábú címével, ám miután Bobi halálhíre elterjedt, több állatorvos is gyanút fogott. Egyikük sem hitte el, hogy Bobi tényleg 31 éves volt. A Guinness most közölte, hogy felülvizsgálta a rekordot, és semmilyen hiteles bizonyíték nincs arra, hogy az állat tényleg ennyi ideig élt. Szegény Bobi így már nem lehet rekorder. A korábbi csúcstartó egy Bluey nevű kutya volt, ő 1939-ben, 29 évesen és öt hónaposan halt meg. (Guardian)

A Samsung gödi akkumulátorgyára 2019 és 2022 között rendkívül nagy mennyiségű, 88 tonna mérgező hatású oldószert bocsátott ki a levegőbe. Az oldószer leginkább a várandós nőkre és azok gyermekeire veszélyes, magzatkárosító hatása van. De nem csak ez a baj: a gyárban a megengedettnél sokkal több a rákkeltő nehézfém, a dolgozókat pedig egyre komolyabban fenyegetik a mérgező anyagok. A légszenyezettségi adatokból az is kiderült, hogy 2018-hoz képest a hétszeresére nőtt a szén-dioxid mennyisége a városban. A vizsgálatok azt igazolják, hogy a gyár egyáltalán nem felel meg a legalapvetőbb környezet-és munkavédelmi előírásoknak. (Átlátszó)

Szívmelengető pillanatot kapott lencsevégre egy floridai túravezető cég. A túrák során a vendégek átlátszó kajakokból figyelhetik meg az állatok víz alatti és feletti viselkedését. A túravezetők mindenféle állati interakciót láttak már, de olyat csak ritkán, mint ami most történt: egy bébi manátusz az anyukájához úszott, hogy adjon neki egy puszit. A felvételen látszik, hogy a manátuszmama átöleli a kicsinyét az uszonyával. A karibi manátusz az emlősök osztályának tengeritehenek rendjébe, ezen belül a manátuszfélék családjába tartozó faj. Karibi manáti vagy lamantin néven is ismerheted őt. (TheDodo)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Vannak országok, ahol tilos a suliban mobilozni

Nálunk pedig nemsokára korlátozzák a használatát az iskolában.

Te milyen gyorsan gépelsz az orroddal?

Egy újabb kiváló világrekord!

Jó reggelt!

Baromi meleg lesz ma!