Még drágább az ételed, komoly károkat okozott a vihar és még nincs vége – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Brutális vihar tombolt hétfőn, ami után egy ideig több mint 100 ezer ember maradt áram nélkül. A katasztrófavédelemhez több mint 7500 káreseményt jelentettek be. A vasúti közlekedés megbénult, és rengeteg fát csavart ki a szél, amelyek házakra, autókra és vezetékekre dőltek. Egy elképesztő videón az látható, ahogy a szél teljesen leszakítja a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének a tetőszerkezetét. Hatalmas volt a kár, ugyanis a szomszédos társasházra több tonna fém-és fatörmelék hullott – szerencsére legalább senki sem sérült meg, és az egyetemi épület is üresen állt. (MTI/Kispolgár)

A nehézségeken még nem vagyunk túl, ugyanis a heves zivatarok miatt kedd estére is a legmagasabb fokú riasztás van érvényben Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes területeire. Szintén riasztást adtak ki a meteorológusok Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyékre is. Ezeken a helyeken viharos szélre, hirtelen lezúduló esőre és akár jégesőre lehet számítani. Még a vihar érkezése előtt vigyétek be a házba vagy a lakásba azokat a tárgyakat, amiket később felkaphat a szél. És ha bajba jutott embert láttok, ne habozzatok tárcsázni a segélyhívót a 112-es telefonszámon. (MTI)

Tovább emelkedett az infláció júniusban. A statisztikai hivatal minden hónapban közzéteszi, hogy az előző év azonos hónapjához képest mennyiért vásárolhatnak a magyar emberek. Ebből az derült ki, hogy az élelmiszerek ára tavaly júniushoz képest több mint 6 százalékkal nőtt. Jóval drágább a tojás, a liszt, az étolaj, a kávé, a csoki és a péksüti, mint tavaly nyáron. Olcsóbb lett viszont a margarin, a tejtermékek, a párizsi és a kolbász. A szolgáltatások (lakásfelújítás, lakbér, kozmetikus, autószerelés stb.) több mint 5 százalékkal drágultak. És sokkal drágább lett a gáz is, tavalyhoz képest előző hónapban több mint 8 százalékkal többet kellett fizetni érte. (hvg.hu)

Újabb luxizásról posztolt Hadházy Ákos független képviselő. Ezúttal a külügyminiszter, Szijjártó Péter feleségének az ékszereit mutatta be. Szijjártó-Nagy Szilvia nemrég hatmillió forintnyi ékszert viselt magán, a nyaklánca, a karperece és a fülbevalója került ennyibe. Egyébként hasonló láncot viselt, mint Mészáros Lőrinc felesége, Várkonyi Andrea nemrég, de az önmagában ötmillió forintba került. Hadházy szerint Szijjártó feleségének a cége szárnyra kapott, milliárdos bevételeket kaszált, pedig még honlapjuk és telefonszámuk sincsen. Hadházy Ákos kedd estére ismét tüntetést szervezett a Ferenciek terére. (Kispolgár)

Fotó: Hadházy Ákos

Nyílt levélben kritizálta az egyik bicskei áldozat Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét. A bicskei gyermekotthon az elmúlt években többször szerepelt a hírekben, mert kiderült, hogy annak egykori igazgatója zaklatta és kihasználta a gyerekeket. Az egyik áldozata, Pop Mert azért háborodott fel, mert a Tisza gyermekvédelmi konferenciát tartott, és arra meghívta Gál András jogvédő ügyvédet is. Csakhogy Gál korábban az áldozatok ügyvédje volt, és Pop Mert azt állítja, hogy elvette a fiataloknak kifizetett kártérítés egy részét. Pop szerint Gál András régóta a saját előrehaladására használja a bicskei ügyet. És hasonlóan gondolkodik Magyar Péterről is, azt írta neki: „ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg.” A Tisza közölte, hogy Gálon keresztül már egyszer megkeresték az áldozatot, de Magyar Péter bármikor szívesen találkozik is vele. Hozzátették, hogy a Tisza nem a bűncselekményre épít kampányt, hanem azért dolgozik, hogy az soha ne történhessen meg újra. (444)

Megint Budapesten forgat Zendaya, aki egy parfümériába és egy kávézóba is beugrott már. Úgy tudni, hogy a színésznő a Dűne harmadik részét forgatja Magyarországon. A parfüméria is beszámolt a náluk járó világsztárról, akik szerintünk elképesztően kedves. A Szent István Bazilika mellett található kávézó dolgozói pedig azt írták, Zendaya még elragadóbb élőben, mint a filmvásznon. Egy jeges kávét és egy üdítőt ivott. A kávézó most azon gondolkozik, hogy az egyik italát Zendaya Special-re nevezi át. (Telex)

Zendaya (jobbra). Fotó: Flatty Coffee Shop

Nyár elején 7 dámszarvasbébi született a Miskolci Állatkertben. A kicsik vidáman szaladgálnak az anyjuk után a kifutóban, ahol már találkozhatnak is velük a látogatók. A dámszarvas hazánkban is előforduló vadfaj, amely pettyezett bundájáról és lapátszerű agancsáról lehet megismerni. Íme:

Fotó: Miskolc Zoo
Fotó: Miskolc Zoo

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Békává változott egy rendőr az Egyesült Államokban

Legalábbis egy rendőrségi jelentés szerint.

Milyen állat lakik benned? Kik a therianok?

Vannak, akik úgy érzik, van bennük valmi farkas. Vagy éppen macska.