Sulyok Tamás megrendült, Donald Trump szunyókált, a Tátrában havazott – híradó

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. A második világháborúban, 1944-ben ezen a napon kezdődött a magyarországi zsidók gettókba kényszerítése. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Parlamentben emlékezett meg az áldozatokról. Arról is beszélt, hogy mélyen megrendítette, ami az apjáról nemrég kiderült. A köztársasági elnök apja ugyanis tagja volt egy náci pártnak. Az apja múltjáról Sulyok Tamás eddig egészen más dolgokat nyilatkozott, erről itt írtunk bővebben. (hvg.hu)

Zsidó nőket terelnek a budapesti Wesselényi utcában. kép: wikipedia

Zajlik Donald Trump büntetőpere a New York-i bíróságon. A volt amerikai elnököt azzal vádolják, hogy 2006-ban megpróbált megvesztegetni egy nőt, akivel állítólag viszonya volt, hogy az tartsa titokban a kapcsolatuk részleteit. A vesztegetéshez ráadásul a kampányára adományozott pénz egy részét használta, mindezt pedig megpróbálta eltüntetni a kampány könyveléséből. Az ügyről tudósító újságírók szerint a per első napján Trump kétszer is elszunyókált a tárgyaláson. Erre nincs képes bizonyíték, ugyanis Amerikában tilos fotózni a bíróságokon. Ha ez tényleg igaz, az azért vicces, mert Trump a legfőbb ellenfelét, a jelenlegi elnök Joe Bident szokta Sleepy Joe, azaz Álmos Joe gúnynéven nevezni. (telex.hu)

Nemcsak nálunk hűlt le nagyon a levegő, hanem a környező országokban is. A Tátrában és az Alpokban havazott is, a Szlovákiában lévő Lomnici-csúcson mínusz 7 fok volt ma hajnalban. Magyarország pedig szinte kettészakadt, ma délelőtt az északnyugati tájakon már egészen hűvös volt, a délkeleten élők viszont még mindig a tavaszi nyarat élvezhették. Több mint 20 fok különbség volt az ország két vége közt. Délutánra aztán már együtt vacogott Makó és Szombathely is. (idokep.hu)

Nagyvadakra lehet vadászni az ország leggazdagabb emberének, Mészáros Lőrincnek a vadaskertjében. Az állatok egy viszonylag kicsi, nyolc hektáros helyre vannak bezárva, amit kerítés vesz körül, így azoknak még csak esélyük sincs a menekülésre. Ez a terület nagyjából a harmada a fővárosi állatkertnek. A vadaskertet üzemeltető cég szerint így „garantálják az eredményes vadászatot és a felejthetetlen élményeket.” Ezt a fajta vadászatot Ausztriában például be is tiltották. Mészáros Lőrinc egyébként Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja. (444.hu)

Egykori iskolájának, a Szegedi Tudományegyetemnek ajánlotta fel a Nobel-díjának másolatát és az ezzel járó fél millió dollárt Karikó Katalin. A pénzből az egyetem tanárai és diákjai is részesülnek majd. Karikó Katalin az első magyar nő, aki Nobel-díjat kapott. Az elismerést tavaly Drew Weissman-nal megosztva kapták, a koronavírus elleni vakcina gyors kifejlesztését is lehetővé tevő technológia kidolgozásáért. (MTI)

Mini kötélhidat építettek Anglia egyik erdejében, hogy segítsék a mogyorós pelék biztonságos átkelését a turistautak felett. Erre azért volt szükség, mert egy nagyobb területen ki kellett vágni a beteg fákat, így a pelék, akik a fákon élnek, nem tudtak átjutni az erdő egyik feléből a másikba. A több mint 20 méter hosszú hídon kamerákat is felszereltek, ezeken keresztül lehet majd megfigyelni, ahogy az apró rágcsálók átkelnek rajta. (bbc.com)

Mogyorós pele. Kép: wikipedia

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Na, ki lesz a főpolgármester? – híradó

Újraszámolták a fővárosi szavazatokat, pert vesztettek a kirúgott tanárok, cicás képekkel tesztel a NASA.

Ki a szöszt érdekel a foci? Kutatás!

Téged például érdekel? Vagy kicsit sem? Kutatjuk a véleményedet!