Újraszámolás, NATO-csúcs és Goofy-fejű Jézus – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Megkezdték a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámolását. Ma nyolc kerületben számolják meg ismét a Karácsony Gergelyre és Vitézy Dávidra leadott szavazatokat. Pénteken lesz meg az összes kerület végeredménye. Akkor végre megtudhatjuk, végül ki nyerte a pontosan egy hónappal ezelőtti választást. A főpolgármesteri huzavonáról tegnap írtunk nektek. (telex.hu)

Ma délután négy órakor járt le az a határidő, amikorra a jelölteknek el kellett tüntetniük a közterületekről a választási plakátjaikat. Amennyiben ezt nem tették meg, az önkormányzatok fogják összeszedni ezeket. Viszont a takarítás költségét kiszámlázhatják a feledékeny jelölteknek. (MTI)

Hiányozni fognak? kép: Youtube

Idén még egyetlen kegyelmi kérvényről sem döntött a köztársasági elnök. Sulyok Tamás ugyan csak március 5-én lépett hivatalba, de elődje sem döntött kegyelmi ügyekről idén, amíg hivatalban volt. Az előző elnök, Novák Katalin épp egy ilyen kérvény kapcsán bukott meg és mondott le, erről részletesen írtunk már nektek. Viszont az eddig nem fordult elő, hogy fél éven át szünetel a kegyelmi kérvényekről szóló döntés. Tavaly például az első félévben már több mint 200 kegyelmi döntés született. Az elmúlt 20 évben pedig átlagosan 800 ilyen döntést hozott meg az államfő évente. (hvg.hu)

Több mint harminc ember, köztük négy gyerek is életét vesztette tegnap az ukrán fővárost ért bombatámadásokban. Kijev főpolgármestere szerint ez volt az eddigi legsúlyosabb támadás a főváros ellen az orosz-ukrán háború kezdete óta. Rakétatámadás érte többek közt a város legnagyobb gyerekkórházát is. Az orosz vezetés azt állítja, hogy ukrán rakéta csapódott a kórházba. Az ENSZ helyszínelői szerint viszont sokkal valószínűbb, hogy a támadást Oroszország indította. (444.hu)

Ma megkezdődött Washingtonban a három napos NATO-csúcs, ahol az egyik fő téma épp Ukrajna helyzete lesz. Itt a nagy kérdés az, hogy Ukrajna megkapja-e azt a támogatást az oroszok elleni háborúhoz, amire szüksége van. A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter szerint a magyarok azt fogják képviselni a csúcstalálkozón, amit eddig is: legyen fegyverszünet és kezdődjenek meg a béketárgyalások. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy Ukrajna megadja magát. (Facebook/Szijjártó Péter)

Szijjártó Péter külügyminiszter. Kép: Facebook/Szijjártó Péter

Először vett részt kormánya ülésén a szlovák miniszterelnök azóta, hogy május 15-én merényletet követtek el ellene. Robert Fico még bottal érkezett az ülésre, és kerülte az újságírókat. Ugyanakkor azt üzente a Facebookon az ellenfeleinek, hogy „Drága progresszív liberális média és ellenzék, elnézést, hogy túléltem, de visszatértem.” Robert Ficót egy szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkező nyugdíjas író próbálta megölni a múlt hónapban, amikor többször rálőtt a kormányfőre egy nyitrabányai kormányülés után. (ujszo.com)

Az óriási tiltakozás miatt el kellett távolítani az egyik liverpooli galéria kiállításáról egy képet. Egy ausztrál művész ugyanis olyan képet állított ki, amiben Jézust a keresztje cipelése közben ábrázolja. Ezzel még nem is lenne gond, viszont a kép egyes szereplőinek arcát a Bolondos Dallamok (Looney Tunes) rajzfilmfiguráira cserélte, Jézus feje helyén például Goofy kutya van. A művész és a galéria ellen keresztényinek egyáltalán nem mondható gyűlöletáradat indult. Egyesek fizikai erőszakkal fenyegették a kiállítóhely munkatársait, ha nem távolítják el a képet. A művész, Philjames szerint azzal, hogy a galéria eleget tett a tiltakozók kérésének, a véleménynyilvánítás szabadsága sérült meg. (guardian.com)

Sokaknak nem tetszett – eltávolították. kép: Instagram/philjames

Élő aranyhalat talált a kertjében egy angol orvos, azóta is rejtély, hogy miként került a hal a Newcastle-ben található kert gyepére. Felmerült, hogy egy ragadozómadár ejthette el ott, de mivel a kert közelében sehol sincs tó, nem valószínű, hogy madárszájból pottyant a fűre. Az inkább lehetséges, hogy egy macska pecázta ki valahonnan. Az orvos, Ben Beska mindenesetre az aranyhal segítségére sietett. A halat Alice-nak nevezte el, és nemcsak akváriumot, hanem haltársakat is szerzett az égből pottyant aranyhalnak. (bbc.com)

Alice még a megmentése előtt. Azóta köszöni, jól van. Kép: X/Ben Beska

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kiszorítja az Európai Unió a kínai villanyautókat

A helyzet nem egyszerű, a verseny nem tiszta.

Garfield

Fő a brokkoli...