Visszalépteti a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltjét. Szentkirályi Alexandra gyakorlatilag esélytelenül indult Budapest vezetéséért, és a jelöltek között rendezett vitákon sem vett részt.
A választás így a mostani városvezető, Karácsony Gergely és az LMP jelöltje, Vitézy Dávid között dől el. Igaz, a szélsőjobboldali Mi Hazánk is állított jelöltet, de az ő fővárosi támogatottságuk elenyésző.
Karácsony már hónapokkal ezelőtt azt mondta, hogy a Fidesznek szerinte két jelöltje van, Szentkirályi és Vitézy. Azt is megjósolta, hogy közülük az egyik, mégpedig valószínűleg Szentkirályi vissza fog lépni, hogy a másik esélyét növelje.
Mivel éppen ez történt, Vitézy Dávidnak most meg kell küzdenie azzal, hogy a Budapesten nem túl népszerű kormánypárt beállt mögé, és fideszes jelöltként kell ringbe szállnia.
A visszalépő jelölt helyett ilyenkor már nem lehet újat állítani, legfeljebb egy másik versenyző támogatására kérni a választókat. Az önkormányzati – és az európai parlamenti – választást vasárnap tartják.
Szentkirályi Alexandra korábban kormányszóvivőként dolgozott. Férje a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki az állammal kötött üzletei révén milliárdos üzletember is.
A főpolgármester-jelölteket itt mutattuk be részletesen.