Kedden Magyarországra látogatott JD Vance amerikai alelnök. Róla részletesen olvashatsz itt. Őt tartják Donald Trump utódjának és legfőbb támogatójának. Most pedig elsősorban azért érkezett, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt segítse a választási kampány utolsó pillanataiban. Igaz, eredetileg nem őt, hanem Donald Trumpot várta a magyar kormányfő. De hivatalban lévő amerikai elnök utoljára 20 évvel ezelőtt járt Budapesten.
JD Vance az Orbán Viktorral közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Amerika bárkivel együttműködik majd, aki megnyeri a vasárnapi választást, azt azonban hozzátette, hogy szerinte Orbán Viktor lesz a győztes. Erre egyébként a magyar kormányfő meglehetősen fura kézmozdulattal reagált. Úgy nézett ki, mintha nem lenne biztos a győzelmében, ami néhány nappal a választás előtt nem tűnik túl magabiztos reakciónak. Azt azért Orbán közbeszúrta, hogy a győzelem a terv.
Hivatalban lévő amerikai alelnök egyébként még sosem látogatott Magyarországra. Vance és a vele együtt érkező küldöttség két repülővel jött Budapestre. Őket később egy harminc autóból álló konvoj szállította először a Budai Várba, majd később az MTK Sportparkba. Óriási lezárásokat hozott az alelnök látogatása. Nemcsak a budapesti közlekedésben voltak fennakadások, hanem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is. Ezt az amerikaiak érkezése miatt egy ideig csak gyalogosan lehetett megközelíteni. Volt, aki földutakon, több kilométeren keresztül gyalogolt, hogy ne késse le a gépét. A beszámolók szerint az utasokat nem is próbálta eligazítani senki.

JD Vance délután az MTK Sportparkban beszélt. Ez hivatalosan a Magyar-Amerikai Barátság napjára szervezett rendezvény volt, de pontosan úgy nézett ki, mint bármelyik fideszes nagygyűlés. A résztvevők az Orbán Viktorhoz hű Digitális Polgári Körök tagjai voltak, a fellépő zenészek is a korábbi Fidesz-gyűlések állandó szereplői közül kerültek ki. A sajtó munkatársait beengedték ugyan, de nem kérdezhettek, és nem is mehettek a nézők közelébe.
Orbán Viktor és JD Vance közösen aggódtak Brüsszel, a genderideológia és a woke-őrület miatt. Elhangzott az is, hogy Brüsszel a bevándorlást és az orosz-ukrán háborút erőlteti. Orbán Viktor felsorolta, mi minden miatt állunk harcban az EU-val. És hozzátette, örül, hogy egy ilyen nagy és erős rétisas lehet a barátunk, mint amilyen Amerika. Ezt pedig a magyar turul szívesen fogadja. A gyűlésen telefonon bejelentkezett Donald Trump elnök is, igaz, előtte kétszer nem vette fel Vance hívását. Trump felsorolta, hogy miért támogatja Orbán Viktort, majd sok szerencsét kívánt.

Tavaly írtunk már arról, hogy kicsoda JD Vance, és hogy miért lett ő az alelnök Donald Trump mellett. Arról is írtunk már, hogy a magyar kormányfő szereti, ha a világ vezető hatalmainak első emberei mellett állhat. JD Vance viszont egy meglehetősen ellentmondásos figura. Sokan inkább aggályosnak tartják a személyét és a politikáját is. Ezért az sem biztos, hogy tényleg segíti a budapesti látogatása a magyar miniszterelnököt.
Az egyik jogvédő szervezet, az Amnesty International összeszedte Vance néhány visszatetsző megszólalását. És arra is emlékeztetett, hogy Amerika az elmúlt másfél évben több olyan katonai akciót és háborút indított, aminek rengeteg civil áldozata lett. Trump Amerikája országok függetlenségét fenyegeti és alapjában változtatná meg a meglévő nemzetközi rendet és szabályokat.
Az Amnesty listája megemlíti azt is, hogy JD Vance szerint a nők helye otthon van, és nem a munkahelyeken. Azok a nők, akik a karriert választják a család helyett, „a szenvedés útját járják”. Vance szerint hiába bizonyítja számos tudományos tény, egyáltalán nem biztos, hogy az emberek tehetnek a klímaváltozásról. Az egyetemek pedig veszélyesek a társadalomra. És az is JD Vance volt, aki egy tévéinterjúban, amikor a vámháborúról beszélt, egyszerűen parasztnak nevezte a kínaiakat.


