Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter (tizenegyet közülünk már ebben és ebben a cikkben bemutattunk). A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Tarr Zoltán lesz. Ő a Tisza Párt alelnöke, illetve európai parlamenti képviselője. A tudományos és technológiai minisztériumot Tanács Zoltán vezeti majd, aki több évtizeden át dolgozott nemzetközi informatikai és vezetői tanácsadóként. Kiderült az is, hogy az oktatás, a szociális és egészségügyi területek összehangolásáért Bódis Kriszta felel majd kormánybiztosként. Bódis író, dokumentumfilmes, több mint harminc éve dolgozik a roma emberek felzárkóztatásáért.
Választmányi ülést tartott kedden a Fidesz. A párt tagjai itt értékelték a választások eredményét és arról is döntöttek, kikkel és hogyan folytassák tovább. Orbán Viktor pártelnök felajánlotta a lemondását, de a jelenlévők azt nem fogadták el. Orbán ezután sem kerül egy darabig anyagi bajba. Eddig havonta bruttó 7,5 millió forintot keresett, de végkielégítésként most 38 millió forintot vihet haza. Emellett 16 évig jár neki egy hivatali autó sofőrrel, és 8 évig egy iroda kétfős titkársággal. (Telex)
Az összes oktató felmond az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) autizmussal foglalkozó szakirányán. Ennek oka, hogy nagyon sok diák szeretne ott tanulni, de oktatóból csak kevés van, akik szerint így nem biztosítható a minőségi oktatás. Ebből viszont nem akarnak engedni. Az ELTE közölte, az első évesek közül tényleg egyre többen vágynak a pszichopedagógia és az autizmus spektrum szakirányra, ezért az egyetem növeli a hallgatók létszámát. Ugyanakkor – ígérte az intézmény – rendezi a kialakult helyzetet és megfelelő számú oktatót is biztosít a tanításhoz.
Meghalt Edith Eva Eger magyar származású holokauszttúlélő, világhírű pszichológus, író. Elefánt Edit Éva néven született Kassán, ahonnan tizenhat évesen vitték el a családjával együtt Auschwitzba, majd más koncentrációs táborokba. Eger hazatért onnan, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol szakpszichológusként doktorált és dolgozott. A holokausztról szóló emlékeit A döntés című könyvében írta meg, később még két kötetet adott ki. Ő volt a világ egyik legolvasottabb magyar szerzője. Edit Eva Eger 98 éves volt.

Nyomozza a rendőrség, hogy a kormányhoz közeli üzletemberek valóban menekítik-e a vagyonukat külföldre a választás után. Erről egyre több hír látott napvilágot az elmúlt hetekben. A rendőrség közölte, hogy egyelőre „feltételezett vagyonmenekítést” vizsgál, tehát olyasmi tevékenységet, hogy valaki a jogtalanul szerzett pénzét vagy vagyontárgyát tényleg megpróbálja-e elrejteni a hatóságok elől. További tájékoztatás egyelőre nem várható.
Buli van a Szegedi Vadasparkban. A gondozók úgy döntöttek, hogy egy kifutóban mutatják be mostantól a nutriákat és a mosómedvéket. Tudták, hogy az együttélés működni fog, mert az állatok nem zavarják egymás köreit. Az viszont őket is meglepte, hogy a két család milyen gyorsan összehaverkodott egymással, ugyanis sikerült ilyen pózban lefotózni őket:



