Jön a korrupcióellenes törvénycsomag, rács mögött maradnak a letartóztatott politikusok – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szigorítják a vagyonnyilatkozatok rendszerét. Már a jövő héten benyújtják a parlamentnek azt a korrupcióellenes törvénycsomagot, ami az uniós források hazahozatalához szükséges. Ebben szerepel majd az is, hogy ha egy közéleti szereplő eltitkol valamilyen jelentős vagyont, akkor akár két év börtönbüntetést is kaphat. A javaslat részeként felszámolják a sokat vitatott közérdekű alapítványokat (kekvákat) is. A kormány célja, hogy augusztus végéig hozzájusson a több mint 10 milliárd eurós uniós pénzhez.

Ez itt Lázár János volt közlekedési miniszter vadászkastélya. A vagyonnyilatkozata alapján nem világos, hogy miből telt rá. Kép: Átlátszó

Felülvizsgálják és teljesen átalakítják a pedagógusok teljesítményének értékelését. Lannert Judit oktatási miniszter szerint a jelenlegi rendszer túl sok munkával jár és felesleges szorongást kelt, ahelyett, hogy valódi szakmai támogatást adna a tanároknak. Ezért az idei tanévre fel is függesztik a kötelező adatfeltöltést, miközben a tanárok fizetése nem csökken. Az új rendszert a következő tanévben a pedagógusokkal és szakértőkkel közösen dolgozzák majd ki.

A kormány kivizsgálja a milliárdos lélegeztetőgép-beszerzéseket. A koronavírus-járvány idején a  Fidesz-kormány 17 ezer lélegeztetőgépet vásárolt 300 milliárd forintért. De a szakemberek már akkor is jelezték, hogy az egészségügyi dolgozók legfeljebb 1500 beteget tudtak volna egyszerre lélegeztetni. A hatalmas mennyiségű gép, a rengeteg kifizetett közpénz és a beszerzésben részt vevő cégek háttere több kérdést is felvet. A vizsgálatot a külügyminiszter folytatja majd le, hogy kiderüljön, miért vásárolt feleslegesen az előző kormány ennyi méregdrága eszközt a járvány idején. Ezek többsége ma is egy raktárban porosodik.

Raktárban porosodó felesleges lélegeztetőgépek. Kép: Átlátszó

Egy hónapra börtönbe zárták a vesztegetéssel gyanúsított politikusokat. Ahogy tegnap is írtuk, a bíróság elrendelte nyolc politikus, köztük jelenlegi és volt polgármesterek előzetes letartóztatását. A gyanú szerint egy parkfenntartó és egy közétkeztetési cégcsoport vezetői éveken át fizettek le hivatalos személyeket, hogy folyamatosan ők nyerjék meg az önkormányzati megbízásokat. A bíróság azért döntött az egy hónapos elzárás mellett, mert fennáll a szökés, az elrejtőzés, illetve a bizonyítékok megsemmisítésének a veszélye. Hamarosan részletesebben is írunk majd erről az ügyről.

Budapestre látogathat Volodimir Zelenszkij. Megkezdődtek a tárgyalások az ukrán elnök egy esetleges magyarországi látogatásáról. Ennek pontos időpontját egyelőre nem tudni. A hír azután érkezett, hogy Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy sikerült megállapodni Ukrajnával az ottani magyar kisebbség jogairól. Bár Magyar korábban jelezte, hogy a találkozót inkább a magyar többségű ukrajnai Beregszászon szeretné megtartani, és a kormány továbbra sem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, a budapesti csúcstalálkozó fontos lépés lehet a két ország viszonyában.

Volodimir Zelenszkij (középen) az ukrán katonai vezetőkkel. Kép: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Az Orbán-család gazdagodásának kivizsgálását tartják a legsürgősebbnek a Tisza-párt szavazói. Az IDEA Intézet friss felmérése szerint hat-hét olyan ügy van, aminek a felderítése kiemelten sürgős a magyaroknak. Ezek közé tartozik az Orbán-család vizsgálatán túl a Magyar Nemzeti Bank és a Matolcsy-család ügyeinek a feltárása, Rogán Antal tevékenységének vizsgálata, a NER oligarcháinak és Mészáros Lőrinc gazdagodásának vizsgálata, valamint a Szőlő utcai botrány feltárása. Érdekes módon a korábban hatalmas hullámokat verő kegyelmi botrány már nincs ott a szavazók által leginkább sürgetett kiemelt ügyek között.

Tizenötmillió forintnyi Pokémon-kártyát raboltak el Amerikában. A biztonsági kamerák felvételei szerint három maszkos betörőnek mindössze 1 perc 13 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy betörjék az egyik kártyákat áruló bolt üvegajtaját, és célzottan felmarkolják a legértékesebb ritkaságokat. A kár nagyjából 40-50 ezer dollár. Az üzlet tulajdonosa elmondta, hogy a bolt a gyerekkori álma volt, és épp az előző nap ünnepelték a harmadik évfordulójukat. Drága Pokémon-kártyákról már nálunk is olvashattál, ebben a cikkben írtunk róluk.

Vannak, akik vagyonokat fizetnek az ilyen kártyákért. Kép: aukro.hu

Újabb három kapibara született a Debreceni Állatkertben. A Dél-Amerika kifutó három apró kapibabával bővült. Az állatkert szerint a kicsik tele vannak energiával, felváltva fedezik fel a szárazföldi pihenőhelyet és a pancsolót a mamájuk társaságában. A Facebookon cuki videót is megnézhetsz a kölykökről.

Ők az idősebb unokatestvérek. Kép: Facebook/Zoo Debrecen

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hiánycikk lett a chip, drágulnak a mobiltelefonok

Jóval kevesebb okostelefont szállítottak a gyártók a boltokba az utóbbi hónapokban, mint egy évvel korábban.

Jó reggelt!

Lehetett volna közös nyelve az emberiségnek.

Te is félig angolul beszélsz? Nem vagy egyedül!

Előfordul, hogy ezért beszólnak az idősebbek. Mindenkinek igaza van!