Mint arról írtunk már nektek, az EP-választási kudarca miatt előrehozott választásokat írt ki a jelenlegi francia elnök, Emmanuel Macron. Ezt meg is tartották hétvégén, és az első fordulóban a legtöbb szavazatot a szélsőjobboldali párt kapta. Ez a Nemzeti Tömörülés, vezetője pedig Marine Le Pen. A második helyen egy új, baloldali pártszövetség, az Új Népfront végzett. Macron pártja pedig csak harmadik lett. A szavazáson nagyon sokan vettek részt. Lesz még második forduló is, annak eredményeiről is beszámolunk. (CNN)
Új pártszövetséget alapított Orbán Viktor. Az európai parlamenti választások után ezt már lehetett sejteni, ugyanis a Fidesz nem tud egyik létező pártcsaládhoz sem csatlakozni. Vasárnap Orbán Viktor Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, és Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével elfogadta a Patrióta kiáltványt, és bejelentették, hogy új pártszövetséget hoznak létre Patrióták Európáért néven. Orbán azt reméli, ez lesz az európai jobboldal legnagyobb pártcsaládja. Hétfőn aztán bejelentette csatlakozási szándékát a portugál szélsőjobboldali Chega párt is. De egyelőre ez még kevés lesz frakció vagyis hivatalos képviselőcsoport létrehozásához, mert ahhoz még legalább három tagállamból kellene csatlakozó (összesen 7 tagállamból kell). A kiáltvány kimondja: fel akarnak lépni a bevándorlás és a központi irányítás ellen, de a zöld megállapodás (ami a klímavédelemről szól) sem tetszik nekik. (24.hu)
Kilépett az MSZP-ből Őrsi Gergely, aki a polgármester-választáson még a párt színeiben indult. És nagy többséggel választották meg Budapest II. kerületének polgármesterévé. Őrsi azt mondta, rég fontolgatta a döntést, és más pártba biztosan nem akar belépni. (24.hu)
Mától fél éven át Magyarország az Európai Unió Tanácsának a soros elnöke. Ez a tisztség a tagállamok között váltakozik félévente. Amúgy sokan szerették volna kihagyni Magyarországot az elnökségből, még vita is volt róla az Európai Parlamentben. Ez azért volt, mert Orbán Viktor folyamatosan kritizálja az uniót és jogállamisági eljárás is indult Magyarország ellen. Az elnökség röviden azt jelenti, hogy az elnök ország szervezi a tanács munkáját. De erről írunk még bővebben a héten. (Kispolgár)
Ma, azaz július első napján van a Semmelweis-nap. Ilyenkor az egészségügyi dolgozóknak munkaszüneti nap jár. Ez a magyar egészségügy napja is. Zárva vannak a háziorvosi rendelők, a gyógyszertárak, a szakorvosi rendelők is. De ügyelet természetesen van, olyan, mintha hétvége lenne. (Kispolgár)
Budapest több kerületében és tizennégy megye 322 településén lesz szúnyoggyérítés. Több helyen repülőről, vegyszerekkel fogják ezt csinálni, de a tisztifőorvos engedélyezte, mert szükséges. Az emberekre és háziállatokra nem veszélyes az irtószer. A dunai és rábai árhullám miatt nagyon sok a szúnyog. Ahol lehet, ott biológiai módszereket alkalmaznak, de földi permetezés lesz például Budapesten is. (MTI)
Két panda érkezett Kínából az amerikai San Diegóba. Yun Chuan és Xin Bao 21 év óta az első pandapár, ami az Egyesült Államokba került. Arról már korábban írtunk nektek, hogy a Föld összes pandája Kína tulajdonában van, egyet leszámítva. Azok is, amik más állatkertekbe kerülnek. A páros 3 és 4 éves, egy hónapig karanténban lesznek, mielőtt kikerülnek a közönség elé. A kínaiak állítólag nem örültek a diplomáciai ajándéknak, mert egyre kevesebb panda születik. (ABC News)
(Kiemelt kép: Marine Le Pen/Facebook)