Jelentősen nőtt a Tisza Párt előnye a Fideszhez képest a Medián friss közvélemény-kutatása szerint. A teljes népességben tíz százalék, a biztos szavazók körében pedig tizenöt százalék a Tisza előnye a 2010 óta kormányon lévő Fidesszel szemben. A kutatás szerint összesen három párt éri el a parlamentbe-jutáshoz szükséges 5 százalékot. A Tisza és a Fidesz mellett a Mi Hazánk jutna csak be az országgyűlésbe, ha most vasárnap lennének a választások. Erről bővebben délután írtunk nektek. (hvg.hu)

2020 óta több mint 770 esetben zártak be kórházi osztályt vagy állítottak le bizonyos egészségügyi ellátásokat. Ezek oka a legtöbbször az orvoshiány, az elromlott műszerek, de sokszor a kórházi fertőzések voltak. Emiatt előfordult, hogy akár száz kilométereket is kellett utazni a betegeknek és a mentőknek, ami különösen veszélyes, ha épp sürgős ellátás kell valakinek. Az egészségügy évek óta rossz állapotban van, ennek okáról itt írtunk bővebben. (direkt36.hu)

Visszakapta a főváros azt a tízmilliárd forintot, amit a Magyar Államkincstár májusban emelt le Budapest számlájáról, szolidaritási adó címen. Tegnap erről mondta ki a bíróság, hogy ez törvénytelen volt. Elrendelték azt is, hogy a pénzt kamatokkal együtt vissza kell utalni a főváros számlájára. Karácsony Gergely főpolgármester ma jelezte, hogy a pénz megérkezett, de a kamatokat még várják. (Facebook/Karácsony Gergely)
Továbbra is kérdéses, hogy mi lesz a Budapesti Pride-felvonulás sorsa. A héten Karácsony Gergely főpolgármester azt jelentette be, hogy fővárosi rendezvényként megtartják a felvonulást. Erre elvileg nem vonatkozik a gyülekezési törvény, és a rendőrség nem is tilthatja be. Ehhez képest ma a Budapesti Rendőr-főkapitányság jelezte, hogy nem rendezvényként, hanem gyűlésként fogják vizsgálni a Pride-ot, és ők döntik el, hogy engedélyezik-e vagy sem. (telex.hu)
Spanyolországban kiderítették, hogy mi volt az áprilisi hatalmas áramszünet oka. A vizsgálatra létrehozott bizottság szerint ingadozott a feszültség, emiatt túlfeszültség keletkezett a hálózatban, ami miatt sorra leálltak a rendszerek. Ezt még a tartalék erőművek sem tudták stabilizálni, és rövid idő alatt az összes erőmű leállt. A vizsgálatot elrendelő miniszter azt mondta: most hogy tudják, mi volt a baj, elkezdhetik kijavítani a hibákat. Az április 28-i több mint tízórás áramszünet nemcsak Spanyolországot, de Portugáliát és Franciaország déli részét is sötétségbe borította. Leálltak a metrók, nem működtek a bankautomaták, a mobilok, és leállt a légi közlekedés is. (euronews.com)
Az elmúlt napokban két nagy nyári fesztivál szervezői jelentették be, hogy az idei évben befejezik. Hétfőn a Nagykovácsiban tartott, tíz éves múltra visszatekintő Kolorádó fesztivál, ma pedig a tizenhat éves Bánkitó fesztivál szervezői jelentették be, hogy jövőre már nem tartják meg a rendezvényt. A Kolorádó a fesztiválnak helyet adó tábor tulajdonosával nem tudott megegyezni, a Bánkitó pedig anyagi okokból nem folytatódik jövőre. (telex.hu)

Miután már többször el kellett halasztani a Kapu Tiborral induló Ax-4 nevű űrmisszió startját, ma újabb időpontot tettek közzé az indulással kapcsolatban. Ha minden jól megy, leghamarabb június 22-én elindulhat a Nemzetközi Űrállomásra a második magyar űrhajós. Kapu Tiborról többször írtunk már, legutóbb itt és itt.

Elszabadult négy orángután tegnap a németországi Frankfurt állatkertjében. Emiatt le kellett zárni az egész állatkertet és ki kellett terelni a látogatókat is. A négy állat egy műszaki hiba miatt tudott meglépni a kifutójából, meghibásodott a zár az egyik kapun. A szökevényeket egy órán belül begyűjtötték, az állatkert szóvivője szerint a nevüket szólítva visszahívták őket a kifutóba. Sem az orángutánoknak, sem a látogatóknak nem esett bajuk. (Facebook/Zoo Frankfurt)
Kiemelt kép forrása: Facebook/Bánkitó Fesztivál