Jóval drágább Magyarországon a benzin és a dízel, mint a környező országokban. Épp ezért a nemzetgazgazdasági miniszter, Nagy Márton szerint nincs kizárva, hogy megint meg fogják szabni, hogy legfeljebb mennyiért lehet adni az üzemanyagot a benzinkutakon. Ezt hívják benzinárstopnak, a koronavírus-járvány idején már találkozhattatok ezzel. Akkor minden benzinkútnak 480 forintért kellett adnia az üzemanyag literjét. Nagy Márton azt is mondta, hogy az árstop bevezetéséről már a jövő héten dönthet a kormány. Az üzemanyagárak drágulása nemcsak azt jelenti, hogy drágább lesz közlekedni, hanem a boltban kapható áruk is drágulhatnak, mert a szállításuk is többe kerül majd. (portfolio.hu)
A független sajtó kizárásával kezdődött meg péntek délután a Fidesz kampánya a június 9-i önkormányzati és európai parlamenti választásokra. A Millenárison tartott rendezvényen a szokott módon arról beszéltek, hogy minden más párttal szemben csak a Fidesz tudja megőrizni Magyarországon a békét. Az Európai Unió központját, Brüsszelt a Szovjetunióhoz hasonlították, ahonnan diktátumokkal szabnák meg, hogy a tagállamok mit csináljanak. Megtartotta kampánynyitóját a Momentum Mozgalom is, ahol a Fideszre utalva elhangzott, hogy ők nem „megállítani, nem elfoglalni akarják Brüsszelt, hanem együttműködni vele, békében.” (hvg.hu)
Újabb ellenzéki előválasztás ért véget a fővárosban, ezúttal a Belvárosban. Itt Juhász Péter győzött, ő lehet a kihívója a jelenlegi fideszes polgármesternek. Juhász korábban volt már önkormányzati képviselő itt, és arról volt nevezetes, hogy megpróbálta feltárni a Rogán Antal idejében zajló zűrös kerületi ingatlanügyeket. Rogán Antal, aki jelenleg a kormánypropagandáért is felelős miniszter, 2006 és 2014 közt volt a Belváros polgármestere. Ezalatt számos kerületi tulajdonban lévő ingatlan került gyanúsan olcsón magánkézbe. (444.hu)
Megkezdődött a világ legnagyobb parlamenti választása is, Indiában, ahol 968 millió ember jogosult a választásra. Itt közel egymillió szavazókörben lehet szavazni, 5,5 millió elektronikus szavazógépet állítottak munkába, és szavazóbiztosból is 15 milliót kellett találni. Pártból is van bőven, az országban két és félezer aktív, főleg helyi párt van. A parlamenti helyekért megy most a szavazás, az 543 mandátumért több ezren szállnak majd csatába. A világ legnépesebb országában a választások ma kezdődnek, de egész májusban zajlanak majd. Eredmény pedig csak júniusban lesz. (telex.hu)
És egy programajánló a hírek végén, a hétvégén irány a győri állatkert, ahol megnézhetitek, mi az a tengerimalac-vonat. Ez ott állandó program, naponta négyszer lehet megcsodálni, amikor a tengerimalacok libasorban vonulnak ki-be a vackukról. De akik nem tudják megnézni élőben, azok se csüggedjenek, íme: