Zelenszkij este Washingtonban tárgyal, hazaért Kapu Tibor – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A pénteki orosz-amerikai csúcstalálkozó után ma találkozik egymással Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A tárgyaláson számos európai vezető is részt vesz, köztük a francia elnök, valamint a brit, a német és az olasz kormányfő. A tét az oroszok által Ukrajna ellen indított háború lezárása. A legfontosabb kérdés, hogy Oroszország megtarthatja-e azokat a területeket, amiket már elfoglalt, vagy sem. Egyelőre az látszik, hogy még Amerika is inkább azt szeretné, hogy Ukrajna engedjen, adjon át területeket az oroszoknak. Sőt, felmerült, hogy a békéért cserébe azt is kérnék, hogy Ukrajna soha ne lehessen a NATO tagja.

Donald Trump, Emmanuel Macron francia elnök és Volodimir Zelenszkij 2024 telén. Kép: Wikipedia

Az IDEA nevű közvélemény-kutató intézet mérése szerint még vezet ugyan a Tisza a Fidesz előtt, de csökkent a különbség a két párt között. A teljes népességben az ellenzéki párt 33 százalékon áll, de a Fidesz erősödni tudott. Ha most lennének a választások, 29 százalékot szerezne. Ez a korábbi méréshez képes 5 százalékos erősödést jelent a kormánypártnak. A biztos szavazók közt viszont ugyanúgy 7 százalék a Tisza előnye, mint tavasz végén. Az IDEA kutatása szerint most csak három párt kerülne be a parlamentbe. A két nagy párt mellett egyedül a DK érné el a bejutáshoz szükséges öt százalékot, ha most lennének a választások.

Hazaérkezett Magyarországra Kapu Tibor. Az űrhajós egy magyar zászlót lengetve szállt ki a Magyar Honvédség repülőjéből, ami hazahozta. Kapu 19 napot töltött el a Nemzetközi Űrállomáson egy négyfős küldetés tagjaként. Ezalatt több mint hatvan tudományos kísérletet végzett el, és számos ismeretterjesztő beszélgetésben vett részt. Miután az űrhajó leszállt, egy hosszabb programon vett részt Amerikában, amivel újra hozzászoktatták a földi körülményekhez. Ha szeretnél találkozni az űrhajóssal, szombaton Budapesten a Millenáris Parkban megteheted. Az esemény részleteit itt olvashatod.

Hazaért Kapu Tibor. Kép: Facebook/Magyarország Kormánya

Hatalmas tömeg tüntetett vasárnap Izraelben a Gázai övezetben zajló háború lezárása és az ott raboskodó túszok hazaengedése miatt. Egyes hírek szerint országszerte több százezer ember vonult az utcára. Azt követelték az izraeli kormánytól, hogy ne a Gázai övezetben élő palesztinok ellen harcoljon, hanem szabadítsa ki a fogva tartott túszokat a Hamász nevű ottani terrorszervezet fogságából. Az izraeli miniszterelnök szerint azok, akik a gázai háború befejezését követelik, valójában a Hamászt erősítik. Izraelt egyébként sokan – például Greta Thunberg svéd aktivista – népirtással vádolják, szerintük ugyanis a zsidó állam több tízezer ártatlan palesztin haláláért felelős.

Vasárnap megteltek Tel Aviv utcái is. Kép: Facebook

Kakival szennyezett víz kerülhetett a Balatonba vasárnap délután Balatonszemesen. A koszos víz valószínűleg egy medencetisztítás során kerülhetett a tóba. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azonban gyorsan lépett, az érintett területen megtisztították a vizet. Így ma már egyetlen, vízből vett mintában sem találtak emberi ürüléket. De azt azért megnyugtatásul hozzátették, hogy a tegnapi szennyezés sem volt akkora, hogy amiatt le kellett volna zárni a strandokat.

A hétvége egyik megyei kupameccsének sztárja egy malac volt. A Takácsi és a Váralja SE Bakonyszentkirály mérkőzését amiatt kellett leállítani, mert egyszer csak egy disznó jelent meg a pályán. Miután komótosan végigkocogott a füvön, az egyik kapu mellett el is hagyta a játékteret. A helyiek azóta azzal viccelődnek a TikTokon, hogy ilyen gyors játékosuk még nem volt. A meccset egyébként a Takácsi nyerte, 5:2-re. (veol.hu)

Malac a pályán. Forrás: TikTok

Nagyon látványos bolygóegyüttállást figyelhetsz meg, ha szerdán hajnalban kelsz. Fél öt körül a Hold, három bolygó (a Vénusz, a Jupiter és a Merkúr) valamint több csillagkép fényes csillaga kerül közel majd egymáshoz, látványos képet alkotva. Annyira fényesen ragyognak majd ezek, hogy még távcső sem kell ahhoz, hogy lásd ezt az égi jelenséget. A legfényesebben az Ikrek csillagkép csillagai, a Castor és a Pollux, valamint a Jupiter és a Vénusz bolygók világítanak majd. De jól megfigyelhetők lesznek halványabb csillagok is, mint a Wasat, a Mekbuda és a Kappa Geminorum is. (Svábhegyi Csillagvizsgáló)

Kép: Svábhegyi Csillagvizsgáló

Kiemelt képen: Kapu Tibor újra magához ölelhette a szeretteit. Forrás: Facebook/HUNOR-Magyar Űrhajós Program

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

A TikTok egy csomó új szót adott a világnak

Most bekerült az angol nagyszótárba a skibidi és a delulu is.

Kiszárad az ország! Szabad-e locsolni?

Bajban van a mezőgazdaság, és az ingyenvíz nem old meg mindent. Például mert olyan nincs.

3D nyomtatóval építenek iskolákat Katarban

Ezek lesznek a világ legnagyobb 3D-nyomtatott épületei.