Időnként előfordul, hogy a politikusok pártot váltanak. Még akkor is, ha a kettő között óriási különbség van. A héten kiderült, hogy Jakab Péter országgyűlési képviselő, a Jobbik nevű párt egykori elnöke és a Nép Pártján Mozgalom alapítója a Demokratikus Koalíció jelöltjeként indul az áprilisi választáson. Ez kifejezetten meglepő politikai lépés, mert ritkán fordul elő, hogy valaki a jobboldalról egy baloldali párthoz igazol.
Korábban már írtunk a Jobbikról, ami jelenleg jobbközép néppárt, de régen szélsőjobboldali, radikális párt volt. Gyakran fajgyűlölő, a romákat (cigányokat), zsidókat és melegeket gyalázó politikai erőként működött. A pártból nőtt ki a már megszűnt Magyar Gárda Mozgalom, amely fenyegetően járta a településeket, afféle magánhadseregként. A Jobbik aztán mérséklődni kezdett és erősen visszavett a gyűlöletkeltésből. A 2018-as választáson komoly esélyekkel indult, de a siker elmaradt.
Kicsoda pontosan Jakab Péter?
Jakab Péter 2009-től kezdve a Jobbik miskolci elnöke volt. Történelemtanárként sokáig tanított különböző középiskolákban. A Jobbikban önkormányzati képviselő, majd polgármesterjelölt lett, ezután szóvivőként dolgozott. Tekintve a párt múltját, érdekes, hogy nyíltan felvállalta zsidó származását.

A már említett 2018-as választáson országgyűlési képviselőként indult és nagyon szoros versenyben maradt alul. A Fidesz akkori jelöltje mindössze 127 szavazattal előzte meg őt. A következő évben a párt addigi legrosszabb eredményét produkálta, az elnökség pedig lemondott. Ekkor Jakab lett az új elnök, de csak két évig. 2022-ben kilépett a Jobbikból és megalapította a Nép Pártján Mozgalmat. Jelenleg is parlamenti képviselő.
Jobbról balra
A Demokratikus Koalícióról, annak egykori elnökéről, Gyurcsány Ferencről már írtunk nektek. Miután visszavonult a közélettől, és elvált Dobrev Klárától, Dobrev vette át a párt elnöki székét. A DK néhány éve még a legerősebb ellenzéki párt volt, de aztán zuhanórepülésbe kezdett. Ennek főleg Magyar Péter felbukkanása volt az oka, hiszen – ahogy írtuk róla – lesöpörte az összes ellenzéki pártot. Illetve majdnem: a DK még mindig kapaszkodik, és bízik azokban a szavazókban, akik le akarják váltani a Fideszt, de nem szívesen szavaznának a Tiszára.

A Medián januári közvélemény-kutatása szerint a DK-nak jelenleg 1 százalék a támogatottsága. De más felmérések is azt állítják, hogy 2-3 százalékon áll, akárcsak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A DK-nál viszont biztosak abban, hogy elérik a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot. A DK liberális baloldali, Európa-párti pártként határozza meg magát. Vagyis a korábban szélsőjobboldali, majd jobboldali pártban politizáló Jakab Péter irányváltása az Európa-párti baloldal felé meglepő közéleti fejleménynek számít. Ám ebben a szorult helyzetben a DK-nak minden jól jön, amivel a hírekbe tud kerülni.
Hol indul?
Jakab Péter egy miskolci választókerületben indul el a DK színeiben. Amikor a politikus ezt bejelentette Dobrev Klárával együtt, akkor azt mondta: az ezerforintos kenyér és a 600 forintos benzinár a jobboldalit és a baloldalit egyaránt sújtja. Jakab egyébként szívesen mutatja magát átlagembernek, a nép pártján állva évek óta szívesen posztol arról, hogy parizeres kenyeret eszik. Az első szelfije hatalmas karriert futott be, azóta a párizsi majdhogynem a védjegyévé vált.

Jakab a DK-val közös bejelentésén arról beszélt, hogy ma a hatalomvágy mérgezi meg az országot, hatalommániásból pedig már kettő is van (utalt ezzel Orbán Viktorra és Magyar Péterre). Ez szülte meg azt az összefogást, amely „a valódi rendszerváltás garanciája”. Azt is elmondta, hogy Magyar Péter elutasította az összefogást, Dobrev Klára pedig nem. Állítólag még a DK-ban is volt némi elégedetlenség Jakab érkezése miatt.
Az már biztos, hogy az áprilisi választás a Fidesz és a Tisza Párt között fog eldőlni. Vannak, akik szerint a DK (és a Kutyapárt) indulása azért gond, mert nincs esélyük, hogy a parlamentbe jussanak, de közben elvihetnek ellenzéki szavazatokat. Gyakran felmerül az a kritika is, hogy az alig mérhető pártok politikusai egész egyszerűen a megélhetésüket tartják szem előtt: ha egy párt nagyon nagyot bukik, akkor nem tudja fizetni a képviselőit.
Mások úgy vélik, fontos, hogy legyen egy baloldali alternatíva abban az országban, ahol két jobboldali párt verseng egymással a választáson. Matematikailag lehet esélye Jakabnak a miskolci körzetben: ismert arc arrafelé, vannak szimpatizánsai. Az eredmény valószínűleg azon múlik majd, hogy mennyire erős az ugyanott induló Tisza-jelölt.


