Lesz-e még magyar baloldal?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az ország nagy része a Tisza Párt győzelmét ünnepli. Egy kisebb tömeg a Fidesz vereségét gyászolja. Ma még kevesen csodálkoznak azon, hogy az új országgyűlésben három jobboldali párt lesz, és senki más.

A hagyományos meghatározás szerint a jobboldal számára a hagyomány, a nemzet és a vallás a legfontosabb érték. A gazdaságban pedig a kapitalizmus fenntartása, az alacsony adók mellett állnak.

A baloldali erők általában a megújulás, a dolgok újragondolása, a haladás pártján vannak. És azon dolgoznak, hogy a kevésbé szerencsések is kapjanak esélyt az életben maradáshoz, illetve a felemelkedéshez. Ez gyakran magasabb adókat jelent, hiszen ebből fizetik a jobb szolgáltatásokat (oktatást, egészségügyet, közlekedést) és mindenféle más segítséget.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke egy nappal a vereség előtt. Fotó: Facebook

2026-ra a magyar baloldal pártjai gyakorlatilag megsemmisültek. A Magyar Szocialista Párt el sem indult a választáson, a Demokratikus Koalíció alig több mint 1 százalékot kapott. Ők már aligha térhetnek vissza, hiszen a többség reménytelen lúzernek látja őket. Megtörtént, ami az elmúlt évtizedekben soha: egyetlen párt sincs a parlamentben, amely magát baloldalinak vallja.

A szövőgéptől a mesterséges intelligenciáig

Pedig az előttünk álló időkben a baloldali válaszok legalábbis érdekesek lehetnek. A munkásmozgalom és a szocializmus atyja, Karl Marx a 19. századi ipart figyelve jött rá, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a szegényeknek pedig alig van esélyük. Ő még azon mélázott, hány nő munkáját veszi el egy szövőgép, aminek a hasznából a tulajdonos újabb gépeket vásárol.

Karl Marx

Ma a mesterséges intelligenciától rettegnek programozók, grafikusok, újságírók és mérnökök. De a robotok a gyári munkások, előbb-utóbb a futárok és a sofőrök állását is veszélyeztetik. Sokan agyalnak azon, hogyan lehetne ezeket az újdonságokat az egész közösség javára használni úgy, hogy ne csak néhány óriáscégnek termeljenek bevételt.

Ámde Magyarországon, mint említettük, nincs komolyan vehető baloldali párt. Pedig az egész biztos, hogy mint minden országban, nálunk is vannak sokan, akik így gondolkodnak. Csakhogy ők most inkább a Tiszára szavaztak – vagy a Fideszre.

A mai politikában a nagy pártok nem szigorú receptek alapján működnek. Az elvileg konzervatív Fidesz választások előtt úgy osztogatta a pénzt, mintha nem lenne holnap. A Tisza pedig, amely szintén jobboldalinak vallja magát, megígérte, hogy mindenkinek járni fog a jó iskola és a tisztességes orvosi ellátás. Az egyik lehetőség tehát, hogy ezek a rugalmas néppártok próbálják kiszolgálni a baloldali igényeket.

A baloldali Sziriza párt felvonulása Görögország fővárosában, Athénban, vörös zászlókkal. Fotó: Sziriza

A másik pedig, hogy a ma kis klubokban, egyesületekben működő marxista, szocialista közösségekből nő ki egy új baloldal. Ez valószínűleg hevesebb, forradalmibb lenne a mai pártoknál. Vagyis radikális – olyan erő, amely gyökeres változást hirdet. Európában működnek hasonló pártok, de nagyon ritkán tudnak kormányra kerülni, és még ritkábban sikeresek.

Az biztos, hogy nehéz kihívások jönnek, és ezekre választ kell adni. És ha a nagy pártoknak ez nem sikerül, jönnek majd új hangok. Talán éppen ti és a barátaitok!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!