A hét műtárgya: Tovarisi, konyec

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

1990-ben rendeztek először szabad választást Magyarországon a szocializmus bukása után. Ez volt a rendszerváltás időszaka. Baráti társaságok, szedett-vedett mozgalmak alakultak párttá, hogy induljanak a választáson. A hirtelen felszabadulás páratlan élmény volt az országnak. Egy egész társadalom keresgélte a helyét, a szabadság határait. Újra meg kellett tanulni a politikai versenyt is. Hiszen azelőtt csak egy párt volt, a Magyar Szocialista Munkáspárt.

Ennek a korszaknak talán a leghíresebb, ma is folyton előkerülő jelképe egy ma már nem létező párt plakátja. A Magyar Demokrata Fórum egyébként megnyerte az első választást, és kormányt alakított Antall József vezetésével.

A szabadság egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a szovjet hadsereg megkezdte a kivonulást Magyarországról. A megszállás megszűnése óriási jelentőséggel bírt, szinte mindenki örült, hogy az oroszok végre elmennek.

Ezt az eseményt ábrázolja a legendás plakát: egy távozó szovjet tábornok húsos fejét, hátulról, tányérsapkában. A kor jellegzetes lenyomata, hogy a plakát szövege – az MDF nevén kívül – nem magyarul van, de még csak nem is magyar betűkkel.

Viszont akkor mindenki tanult oroszt az iskolában – pont azért, mert a Szovjetunió ránk kényszerítette. Ebből sok nyelvtudás egyébként nem lett, de ennyit bárki ki tudott betűzni. Vagy ha mégsem, valaki kisegítette.

Szovjet harckocsik várnak a berakodásra a kivonuláskor. Fotó: RIA

A plakát felirata: Tovarisi, konyec. Elvtársak, vége van. Ezt azért is értette a magyarok többsége, mert a „konyec” ki volt írva a szovjet filmek végén. És hát sok-sok szovjet filmet láttak moziban és tévében is. Annak ellenére, hogy inkább néztek volna bármi mást, aminek a végén The End van. És ez is az elnyomás része volt – aminek most konyec lett.

Az MDF plakátját túlzás nélkül az egész ország látta, és tapsolt neki. Nem derült ki belőle semmi a párt programjáról, de ennek ellenére biztosan sok szavazatot hozott nekik. A kép a mai napig fel-felbukkan, például Orbán Viktorra vonatkoztatva, aki igen szoros kapcsolatot ápol a mai Oroszországgal.

A plakát hatását jelzi, hogy a kivonuló szovjet hadsereg válaszolt rá. Hasonló dizájnnal tettek ki posztereket, kétféle szöveggel: „minden jót, magyarok”, illetve „isten veletek, magyarok”. Ez egyébként baráti és megnyugtató gesztus volt tőlük, hiszen akkor még sokan tartottak attól, hogy mégis itt maradnak.

Érdekes véletlen, hogy az oroszok kivonását ünneplő plakátot Orosz István grafikus készítette.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Táplálkozási tanácsok.

Jó reggelt!

Te kis huncut!