A Tisza Párt megújítaná az egészségügyet, nő lesz a canterbury érsek – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Tisza Párt bemutatta, hogyan újítaná meg az egészségügyet. Magyar Péter elnök bejelentette, hogy ha ők nyerik a választást, visszaállítják az önálló Egészségügyi Minisztériumot, amit orvos fog vezetni. Sokkal több pénzt, évente legalább 500 milliárd forinttal többet szánnának az egészségügyre, mint a mostani kormány. Hét nagy területi kórházat, más néven szuperkórházat hoznának létre. A kisebb helyi kórházakat pedig fejlesztenék. Emelnék az egészségügyi dolgozók bérét is, a fiatal orvosokat pedig megpróbálják majd Magyarországon tartani. (Tisza Párt)

Az eddigi legnagyobb Pride-ra készülnek a szervezők Pécsen. A holnapra meghirdetett eseményt a hatóság betiltotta, ennek ellenére, ahogy a nyáron Budapesten is, Pécsen is megtartják a felvonulást. Több külföldi EP-képviselő jelezte, hogy részt vesz majd az eseményen. A felvonulás idejére néhány ellentüntetést is bejelentettek, amiket viszont engedélyezett a rendőrség. Ráadásul úgy tűnik, hogy a pécsi Pride nem kap rendőri biztosítást sem, pedig ezt több mint 25 ezren kérték egy petícióban. A helyi rendőrség részéről viszont ezt nem vette át senki. (444.hu)

Pécs az egyetlen város Budapesten kívül, ahol Pride-ot rendeznek.

Hamarosan csuklós e-buszokkal is közlekedhettek Budapesten. Az első négy BYD típusú jármű már megérkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK), de összesen húsz várható. Emellett ötven szóló, vagyis csuklótlan busz is érkezik. Az új járművek alacsonypadlósak, lesz bennük klíma, sőt, USB-töltőket is lehet majd rajtuk használni. Elvileg jövő tavasszal állnak majd forgalomba, de nem kizárt, hogy már télen is lehet utazni rajtuk. Hamarosan új dízelbuszok is érkeznek, így teljesen megújulhatnak a budapesti buszok. Ezzel pedig elkerülhetők lesznek a nyári busztüzekhez hasonló esetek.

Jönnek a csuklós e-buszok Budapestre. Kép: BKK

Megint drónok okoztak fennakadást Európa több részén. Éjjel a németországi München repülőterét kellett lezárni és több járatot törölni, mert drónokat észleltek a reptér közelében. Emiatt legalább háromezer ember rekedt a repülőtéren. Az egyelőre nem derült ki, milyen drónokról lehetett szó. Szintén tegnap éjjel Belgiumban egy katonai bázisnál észleltek 15 drónt. Itt sem tudják, hogy honnan érkeztek ezek, és kik irányították őket. Az elmúlt hetekben Dániánban és Norvégiában is ismeretlen drónok zavarták a légiközlekedést, Lengyelország területére pedig orosz drónok repültek be.

A történelem során először lesz nő a canterbury érsek. A 63 éves Sarah Mullally az anglikán egyház legmagasabb rangú vallási vezetője lesz. Az anglikán egyházat még VIII. Henrik alapította Angliában, az egyház vezetője pedig nem a pápa, hanem a mindenkori brit uralkodó. Csak 1990 óta engedélyezik, hogy nők is papok lehessenek. Sarah Mullally 2017 óta London püspöke, aki mindig kiállt a sokszínűség mellett az egyházi vezetők közt is. 2023-ban pedig elérte, hogy az anglikán egyház áldást adhasson az egynemű párok házasságaira is.

Sarah Mullally, miután 2018-ban London püspökévé avatták. Kép: Wikipedia

Az elmúlt napokban sorra dőltek meg a hidegrekordok, nem volt ez másképp ma reggel sem. Zabarban -4,6 fok volt, ez rekordnak számít október elején. De az ország 94 meteorológiai állomásán is fagypont alatti hőmérsékletet mértek ma reggel. Csütörtökön megdőlt a nappali legalacsonyabb hőmérséklet rekordja is. A Kékestetőn napközben mindössze 3,8 fok volt, miközben az ország többi részén délután 10-16 fokig melegedett fel a levegő. (Időkép.hu)

Reggel sok helyen lett deres a táj. Kép: Pixabay

Új afrikai elefánt érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, sőt, ha úgy vesszük, mindjárt kettő is. A 22 éves nőstény, Metzi ugyanis vemhes. Azért szállították át egy spanyol állatkertből, mert Nyíregyházán a gondozóknak nagyobb tapasztalata van abban, hogyan segítsenek világra egy kiselefántot. A parkban ráadásul él egy tapasztalt anyaelefánt is, aki segíthet majd a „kismamának”. Az elefántok ugyanis társas lények, a szülésnél és az utódok nevelésében is segítik egymást. Metzi csak jövő decemberre várja a kicsinyét, nagyjából a terhessége felénél jár. Az elefántoknál a vemhesség ugyanis 22 hónapig tart. (Nyíregyházi Állatpark)

A Nyíregyházi Állatpark elefántjai izgatottan várják Metzit. Kép: Facebook/Nyíregyházi Állatpark

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Birkakaka miatt kellett elhalasztani egy focimeccset Angliában

A csapat menedzsere is beállt lapátolni a pályára szabadult birkák után.

Elhunyt Jane Goodall, a világ egyik legemberségesebb tudósa

Bebizonyította, hogy az emberek nem sokkal különbek az állatoknál.

Ő az első AI-generált színész Hollywoodban

A színészek tiltakoznak, szerintük a jelenség tönkre teheti a filmipart.