Államfőket fogadott ma Orbán, nem akarnak farsangot Tolnán – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egynapos villámlátogatásra jött Budapestre a szerb elnök, Aleksandar Vučić. Az államfőt Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend nagykeresztje elismeréssel is kitüntette. Este pedig Orbán Viktor miniszterelnök tart neki díszvacsorát. Történik ez akkor, amikor Szerbiában az emberek az utcán tiltakoznak Vučić és kormánya ellen. Tavaly november óta tart a felzúdulás, amikor is leszakadt a felújított újvidéki vasúti pályaudvarnál a tető egy része, és összesen 15 ember meghalt. A tiltakozások miatt a miniszterelnök már lemondott, Vučić pedig azt mondta, hogy ő akár új választásokra is nyitott. (MTI/Kispolgár)

Milorad Dodik és Orbán Viktor. Forrás: MTI
Milorad Dodik és Orbán Viktor. Forrás: MTI

Orbán Viktorhoz ma egy másik államfő, Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke is ellátogatott. A két fél az országok közötti gazdasági és politikai együttműködésről tárgyalt reggel a Karmelitában, de Dodik részt vett Vučić kitüntetési ceremóniáján is. Dodik finoman szólva is ellentmondásos vezető: mítosznak nevezte a srebrenicai mészárlást, szerinte nem történt népirtás. A szerbek 1995-ben öt napon keresztül gyilkolták a fegyvertelen muszlimokat a kelet-boszniai Srebrenicában. A gyilkosságok pusztán faji/vallási alapúak voltak. (HVG/Kispolgár)

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

A döntést én hoztam, innentől lényegtelen, hogy nyomásra vagy nem nyomásra tettem – ezt válaszolta Novák Katalin volt köztársasági elnök, amikor arról kérdezték, miért adott kegyelmet egy pedofil bűnöző segítőjének. Novák azt is elmondta, hogy „abban a hiszemben volt, hogy a férfi, K. Endre nem élt vissza a rábízott fiatalok kiszolgáltatottságával”. (Telex)

Rendkívüli ülést tartottak ma az EU-s vezetők, miután Donald Trump amerikai elnök az unió kihagyásával kezdett tárgyalásokba az orosz-ukrán háborúról az orosz diktátor Vlagyimir Putyinnal. Az uniós béketárgyalást Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte, és részt vettek rajta az Egyesült Királyság, Lengyelország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Hollandia, Dánia vezetői mellett az Európai Tanács és az Európai Bizottság vezetői is. Az ülésen ott volt a NATO főtitkára, Mark Rutte is. (CNN)

A békemegállapodás részeként kész brit békefenntartó katonákat küldeni Ukrajnába az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Keir Starmer. A kormányfő azt mondta, nem könnyű szívvel sodorná veszélybe a katonák életét, de a tartós ukrán béke létfontosságú, mert ezzel lehet elkerülni Vlagyimir Putyin orosz diktátor jövőbeli agresszióját egész Európában. (BBC)

Betiltanák az idei farsangi bulikat a Tolna megyei gyerekorvosok. És nemcsak ők, de egyes szülői munkaközösségek is. Azért jutottak erre, mert tombol az influenzajárvány, és a gyerekorvosok már alig bírják a munkát, a rendelési időt sem tudják tartani, mert annyi lázas gyereket visznek hozzájuk. A szakemberek úgy vélik, a tömeges összejöveteleken terjed az influenza gyerekek és felnőttek körében is. És nemcsak az influenza, de egy másik vírus, a norovírus és a bárányhimlő is megjelent a gyerekek között. (Teol)

Több száz transformerses és én kicsi pónimos nyalókák, lószobor – ezekre is lehet licitálni a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) idei árverésén. A NAV rendszeresen elárverezi a különböző adótartozásokkor és gazdasági bűncselekményeknél lefoglalt, nem jogsértő vagy illegális termékeket. A mostani liciten 357 doboz Transformerses nyalóka, egy rózsaszín gyerekbringa és autók, festmények is vannak. Az árverések úgy működnek, hogy van egy kiindulási ár, erre lehet rálicitálni (több pénzt ajánlani), és amikor már senki nem emeli újabb licittel az árat, az utolsó licitáló veszi meg a tárgyat. (mfor)

A Konklávé és A brutalista osztozott a fődíjakon a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) gáláján. Mindkét alkotás négy elismerésben részesült. Az Oscar-előrejelzőnek tekintett BAFTA-n a Konklávé érdemelte ki a legjobb film díját. Ez egy thriller, ami a pápaválasztás körül forog. A brutalistáért Adrien Brody kapta a legjobb férfi főszereplő díját. A fiktív történet középpontjában egy holokauszttúlélő magyar építész, Tóth László áll, aki megjárt egy koncentrációs tábort, és a második világháború után Amerikába emigrál. (MTI)

Az idei tél eddigi legalacsonyabb hőmérsékletét mérték a Nógrád megyei Zabarban, ahol –14 fokig hűlt le a levegő – írja a HungaroMet. Az előrejelzések szerint ezen a héten minden hajnalban fagypont alatt leszünk. De nem csak nálunk van hideg, Európában sok helyen –15 és -10 fok közé csökkent a hőmérséklet. Zabar régóta az ország leghidegebb pontja. (HungaroMet)

Ma van a Macskák Világnapja Európában. A kis mókamestereknek nem ez az egyetlen ünnepük, augusztus 8-án még van a Nemzetközi Macskanap is. A cicákat nem lehet elégszer ünnepelni, mert igazi egyéniségek. És akinek van macskája, az tudja, hogy soha nem lehet mellettük unatkozni. Szerkesztőségünk három tagja is macskagazdi (igazából inkább macska-szolga), így mi is adunk ma egy extra finom falatot Bambusznak, Nokedlinek és Albertnek. Nektek pedig itt hagyunk egy összeállítást más vicces macskákról:

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Poloskák és börtönrácsok: mit árulnak el a tegnapi beszédek?

Orbán és Magyar szövegéből kiderült, mi a tervük a választásig. Elemzés!

A hét műtárgya: Li, a szörnymester kedvese

Ő teremtette a világ egyik legismertebb szörnyét.

Jó reggelt!

Lustálkodós idő lesz, be lehet kapcsolni a panda üzemmódot!