Az Ukrán Biztonsági Szolgálat azt állítja, hogy leleplezett egy kémhálózatot, amit a magyar állam működtetett. Letartóztattak két ügynököt, akik szerintük a magyar katonai hírszerzésnek dolgoztak. A feladatuk állítólag az volt, hogy információkat szerezzenek az ukrán haderő állapotáról. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a leleplezésről szóló hír egy lejárató akció része. Ezt az ukránok azért indították Magyarország ellen, mert az békét akar. Az ukrán lépésre válaszul Magyarország kiutasított a területéről két embert, akik Ukrajna budapesti nagykövetségén dolgoztak, és Szijjártó szerint Ukrajnának kémkedtek. (hvg.hu)
Nyugati vendégek nélkül ünnepelték a második világháború végének 80. évfordulóját Moszkvában. Vlagyimir Putyin nagy szabású győzelem napi katonai seregszemléjére mindössze egyetlen európai uniós ország, Szlovákia kormányfője, Robert Fico ment el. Jelen volt viszont a kínai elnök, Hszi Csin-ping, akik közös közleményt adott ki Putyinnal. Ebben gyakorlatilag elfogadta Oroszország álláspontját, miszerint komoly oka volt az oroszoknak arra, hogy megtámadják Ukrajnát. A közleményben az áll, hogy csak akkor lesz vége a háborúnak, ha ezeket az alapvető okokat megszüntetik. Ilyen a NATO tervezett bővítése Ukrajnával és az ottani orosz kisebbség jogainak megsértése. A közlemény azt is jelzi, hogy Putyin most már egyértelműen számíthat Kína támogatására. (hvg.hu)

Teljesen visszavonul a közélettől Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt miniszterelnök. Az eddig aktív közösségimédia-felületeit is archiválni fogják, ezek nem frissülnek többé. Gyurcsány képviselői megbízatása is máig tart, szombattól már ez sincs érvényben. A leköszönő elnök az elmúlt két évtizedben Orbán Viktor legfőbb politikai ellenfelének számított. A miniszterelnök szerint politikai döntés volt Gyurcsány tegnap bejelentett visszavonulása. Orbán reagált arra a hírre is, hogy Gyurcsány Ferenc 30 év után elválik a feleségétől, Dobrev Klárától. A miniszterelnök azt mondta hogy „együttérez, nem lehet egyszerű a válás”. (telex.hu)
Marco Rossi 2030-ig marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember szerződését ma hosszabbította meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Rossi 2018 óta vezeti a magyar fociválogatottat. Ezalatt 74 mérkőzést játszott a csapat, ahol 34 győzelem, 17 döntetlen és 23 magyar vereség született. Ezzel ő a második legtöbb mérkőzésen szereplő szövetségi kapitány a magyar foci történetében. (mti)

A világ jelenleg ötödik leggazdagabb embere 2045-ig megszabadulna szinte a teljes vagyonától. Bill Gates, a Microsoft nevű cég alapítója azt mondta, hogy a következő húsz évben 200 milliárd dollárt (ez több mint 70 ezer milliárd forint) osztana szét az alapítványán keresztül. Az üzletember már eddig is milliárdokat fordított egészségügyi és fejlesztési projektekre, a jövőben pedig a vagyona 99 százalékát elköltené erre. „Az emberek sok mindent fognak mondani rólam, amikor meghalok, de eltökéltem, hogy a gazdagként halt meg nem lesz köztük” – közölte Gates a legfrissebb blogbejegyzésében. (bbc.com)

Hétfőn indulnak a rendkívüli felvételik a középiskolákban. Erre azok jelentkezhettek, akiket első körben nem vettek fel, vagy nem oda vették fel őket, ahova szerettek volna menni. Rendkívüli felvételit azokban a sulikban hirdettek, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel. Az ilyen iskolák listáját a KIFIR oldalán lehet megnézni. A jelentkezés egyénileg történik, ez azt jelenti, hogy a jelentkezőnek közvetlenül a kiszemelt iskolával kell felvennie a kapcsolatot, ha pótfelvételizni szeretne. (eduline.hu)
Holnap lesz a Nemzetközi Medvenap! Több állatkert is készül medvés programokkal, Pest megyében pedig a Veresegyházi Medveotthon is várja a látogatókat, ahol egy csomó mackó figyelhető meg. A Medvenap célja, hogy ezekre a veszélyeztetett állatokra és a védelmükre felhívja a figyelmet. Igaz, egyes területeken a medvék aggasztóan túlszaporodtak az utóbbi években, Romániában és Szlovákiában ezért egyre gyakoribb a konfliktus emberek és medvék között. A képen a Nyíregyházi Állatkert jegesmedve-családja.
Kiemelt kép: jelenet a Rózsaszín Párduc c. 1965-ös rajzfilmből. Kép: IMDB