Nem jutott hatalomra a francia szélsőjobb

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Elmaradt a Nemzeti Tömörülés választási győzelme Franciaországban. Marine Le Pen pártja az első fordulót megnyerte egy héttel ezelőtt. De a most vasárnap tartott második körben csak a harmadik helyre futott be. Ez azt jelenti, hogy nem ők fognak kormányt alakítani.

A Nemzeti Tömörülést általában szélsőjobboldali pártnak nevezik. Egyes kérdésekben a magyar kormányhoz közel álló nézeteket képviselnek. Elutasítják a bevándorlást, gyakran a külföldi gyökerű embereket hibáztatják az ország bajaiért. Oroszországgal jó viszonyt ápolnak, és ellenzik az Európai Unió szorosabb szövetséggé válását. Mindezek miatt kormányzásuk lehetősége sok választópolgárban riadalmat keltett. Ezért rekordszámban mentek szavazni.

Ahogy korábban írtuk, a pártok is igyekeztek megakadályozni Le Pen győzelmét, ezért jelöltjeik visszaléptek az esélyesebb javára.

A legtöbb képviselője az Új Népfront nevű baloldali pártszövetségnek lesz. A második Emmanuel Macron elnök szövetsége, az Együtt, és harmadik a Tömörülés. Egyik félnek sincs egyedül többsége. Egymástól viszont annyira távol állnak, hogy a koalíció – tehát pártok közös kormányzása – is valószínűtlennek tűnik. Persze kormány nélkül nem maradhat az ország. Hamarosan kiderül, hogyan oldják meg a feladványt.

Kiemelt kép: Marine Le Pen / Facebook

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Ezeréves magból feltámasztottak egy elveszettnek hitt ősi fát

A fát a Biblia is említi, de ezer éve nem látta senki.

Mondunk pár tuti programtippet a nemzeti ünnepre

Kirándulás, múzeumok, fotók, és akár egy kis Halloween már most.