Egyedül maradt Magyarország az Európai Unióban az Ukrajnával kapcsolatos álláspontjával. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap éjjel nem szavazta meg az EU közös nyilatkozatát, miszerint az Unió egységesen nyújtana katonai segítséget Ukrajnának. Orbán vétója (elutasító szavazata) után ezt a többi 26 tagállam Magyarország nélkül írta alá. Orbán Viktor még a csúcstalálkozó előtt arról beszélt, hogy az Unió megosztott Ukrajna kérdésében, de a többség „folytatná a háborút”. Ez valójában azt jelenti, hogy az uniós országok továbbra is segítenék Ukrajnát az oroszokkal szembeni védekezésben. (hvg.hu)
És bár a közös nyilatkozatban erről nem esett szó, Orbán Viktor reggel bejelentette, hogy véleménynyilvánító szavazást indít Ukrajna EU-tagságáról. Ez valószínűleg hasonló lesz majd, mint a nemzeti konzultáció, de a kérdőíven egyetlen kérdés szerepel majd. Nagy valószínűséggel a nemzeti konzultációhoz hasonló eredményre is lehet majd számítani. (hvg.hu)

Itthon komoly felháborodást keltett, hogy Magyarország kimaradt a közös uniós nyilatkozatból. Magyar Péter, a legnagyobb ellenzéki párt, a Tisza elnöke azt mondta, ők inkább a magyar uniós tagságról kérdeznék meg az embereket, hogy „Orbán számára is világos legyen Magyarország valódi helye.” Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint Orbán kilépett az EU-ból, ezzel pedig elárulta Magyarországot. Tompos Márton, a Momentum elnöke pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök legmegbízhatóbb ügynökének nevezte Orbán Viktort, aki „ismét Európa szégyenpadjára tette Magyarországot.” Közös nyilatkozatban ítélték el Orbán Viktor lépését magyar tudósok is, a nyilatkozatot délutánig 165 akadémikus, kutató és egyetemi tanár írta alá. (telex.hu)
Oroszország ma ismét drónokkal támadta Ukrajnát, leginkább energiaszolgáltató létesítményeket bombáztak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök erre ismét fegyverszünetre szólította fel Oroszországot. Élesen elítélte a támadást Donald Trump amerikai elnök is. Újabb szankciókkal és vámokkal fenyegette meg Oroszországot mindaddig, amíg nem lesz fegyverszünet és megállapodás a békéről. Arra is felszólította a háborúban álló feleket, hogy a lehető leghamarabb üljenek le tárgyalni. (24.hu)

Egy friss kutatás szerint a brit fiatalok megbánták, hogy túl sok időt töltöttek az okostelefonjukkal. Ha pedig szülők lesznek, olyan sokáig fogják távol tartani a gyerekeiket a közösségi oldalaktól, amilyen sokáig csak tudják. A felmérés 1700 tizenhat és huszonnégy év közti fiatalt vizsgált. Hatvan százalékuk azt mondta, hogy a sok kütyüzés miatt rosszabbul alszik. A résztvevők több mint fele jelezte, hogy romlott a figyelme, és közel fele azt, hogy csökkent az önbizalma is. A fiatalok negyven százaléka érezte úgy, hogy a mentális egészségére, a munkájára és a tanulásra is rossz hatással van a gyakran pörgetett közösségi média. Hetven százalékuk szerint viszont túl sok nehézséggel járna otthagyni ezeket a platformokat. (thetimes.com)
Megint felrobbant Elon Musk cégének, a SpaceX-nek az űrhajója. Néhány napja megírtuk, hogy ismeretlen ok miatt 40 másodperccel a kilövés előtt leállították a Starship nyolcadik tesztrepülését. Ma hajnalban viszont már felszállt a rakéta, de percekkel a kilövés után felrobbant az űrben. A Starship törmelékei látványos tűzijátékot okoztak Dél-Florida és a Bahamák közelében. Ez volt a nyolcadik rosszul végződő tesztrepülése a rakétának, januárban a hetedik kísérlet is hasonlóképp ért véget. A SpaceX nevű cég ezzel az űrhajóval tervez embert juttatni a Holdra, és 2030-ig a Marsra is. (apnews.com)
Kisiklott egy kerozint szállító vonat Budapesten a Ferihegyi reptér üzemi területére érve. Két tartálykocsi dőlt le a sínekről, az egyik az ott elhaladó 4-es főútra. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint nem volt közvetlen veszély, nem jutott ki kerozin a tartályokból. Személyi sérülés sem történt. A baleset körülményeit még vizsgálják. (MTI)
Huszonhét, eddig ismeretlen állatfajt találtak kutatók Peru egyik természetvédelmi területén. Az állatok közt négy új emlős-, három kétéltű-, nyolc hal- és tíz lepkefaj található. A hatalmas erdős, mocsaras vidéken kutató tudósok egy eddig ismeretlen szalamandrát, két újfajta kígyót és egy korábban még nem látott mókust is találtak. A legérdekesebb felfedezés viszont egy félig vízi életmódot folytató új egérfaj. (iflscience.com)

Kiemelt kép: Orbán Viktor a tegnapi EU-csúcson. Kép: Facebook/Orbán Viktor